Navracsics Tibor: már ma el kell ismerni a jövő Magyarországát alakító fiatal tehetségeket

A ma fiataljai alakítják a jövő Magyarországát, ezért már most el kell ismerni a tehetségeket, hogy még eltökéltebbek legyenek céljaik megvalósításában - hangoztatta a közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapesten, amikor hétfőn Fiatalok a fiatalokért díjakat adott át az Európai Ifjúsági Központban.

unA miniszterelnök-helyettes szerint azért is fontos elismerni, ösztönözni és bátorítani a kiváló alkotókat és közösségi embereket, mert generációjuk számára is példát adhatnak.

Navracsics Tibor azt mondta, mindenkinek az az érdeke, hogy a jövő Magyarországát értékes, közösségi emberek határozzák meg.

A miniszter az eltűnt gyerekek megtalálásáért folytatott tevékenysége elismeréséül Fiatalok a fiatalokért díjat adott át Sinka Viviennek, akinek a két éve indított internetes kampányának köszönhetően több tucat gyereket találtak meg: volt köztük, akit külföldről hozatott haza vagy emberkereskedők markából mentett meg. A 23 éves veszprémi lány Együtt az eltűnt gyermekekért néven alapítványt hozott létre, illetve Facebook-oldalt nyitott, és céljai között van egy országos hálózat kialakítása is.

A miniszterelnök-helyettes, valamint Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos és Siklódi Levente László, a Zánka - Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója további két díjat is átadott az Új Nemzedék Jövőjéért program keretében, az egyiket "inspiráció", míg a másikat "innováció" kategóriában.

Innováció kategóriában a 17 éves Zsombori Balázs kapott díjat: egy olyan androidos alkalmazást dolgozott ki, amely piktogramokat, rajzos ábrákat alakít nyelvtanilag helyes mondatokká, és felolvassa ezeket. A program a beszédükben korlátozott emberek kommunikációját, sőt még a turisták tájékozódását is segítheti.

Inspiráció kategóriában a Zenei Szikra elnevezésű formáció kapott díjat. Horváth Márk és Keleti András zenész a gyerekek zenével való ismerkedését segíti; tevékeny közreműködésükkel csapattá, együttessé, társulattá állhatnak össze a szólista diákok és közösen alkothatnak zeneszámokat, amiket később színpadra is állíthatnak.

A díjakat második alkalommal osztották ki - egy szakmai zsűri által kiválasztott jelöltek közül - facebookos szavazás alapján. Az elismerést azok vehetik át, akik tevékenységükkel, ötleteikkel, példamutatásukkal motiválják kortársaikat. A díjhoz egymillió forintos ösztöndíj is jár.

MTI

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com