Navracsics Tibor: olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat

Olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat a hétköznapi életben, vagy amikor bajba jutnak - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló oklevelek átadó ünnepségén, csütörtökön Budapesten.Navracsics Tibor úgy fogalmazott, ugyanezt tudják ajánlani az önkormányzatoknak is: partnerségi viszonyt építenek ki az állam, a központi hatalom és a helyi hatalom, a helyi közösségek között.

"Tudjuk, hogy ennek a partnerségnek nemcsak akkor kell megnyilvánulnia, amikor látszólag minden rendben, hanem akkor is, amikor baj van, amikor az önkormányzatok természeti csapás következtében vagy önhibájukon kívül kerülnek nehéz anyagi helyzetbe" - magyarázta. A tárcavezető hangsúlyozta: a közigazgatás a cselekvő államot jelenti, a cselekvés pedig akkor a legfontosabb, amikor valaki bajba jut.

Jelezte azt is, hogy a magyar költségvetés idestova 15 éve igyekszik "segítő jobbot" nyújtani ilyen esetekben az önkormányzatoknak. Tavaly mintegy ötmilliárd forint állt rendelkezésre e célra, az idei büdzsében pedig ennél némileg több, ötmilliárd forintot meghaladó összeg - ismertette, hozzátéve: 2024-ben a keretösszeg 321 pályázat támogatását tette lehetővé.

A megnövekedett keret most több lehetőséget nyújt, de remélik, kevesebb vis maiorra okot adó esemény következik be - mondta a miniszter. Navracsics Tibor közölte: abban bízik, hogy az idén nem lesz olyan természeti csapás, mint például a tavaly szeptemberi árvíz, így a vis maior keretből kevesebb alkalommal, de hatékonyabban segíthetek az önkormányzatoknak a károk megelőzésében vagy felszámolásában. A mostani alkalommal 61 önkormányzatnak mintegy 700 millió forintos támogatást nyújtanak.

"Ha az önkormányzatok hétköznapjai biztonságosak, akkor a polgárok élete is biztonságosabbá válik. Nekünk pedig ez a célunk, ezért dolgozunk" - zárta beszédét a miniszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com