Ne hagyj az autóban! elnevezéssel indított matricakampányt a Nébih

Pallós László hangsúlyozta, hogy a "Ne hagyj az autóban" elnevezésű kampány fontosságát és szükségességét pedig az elmúlt évek sajnálatos tragédiái is alátámasztják.



Évről évre történnek olyan esetek, amikor az emberek a napon parkoló autóban felejtik házi kedvenceiket. Megjegyezte, hogy az autóban a hőmérséklet rövid idő alatt 50-60 Celsius fokra is felkúszhat, amely a házi kedvenceknek súlyos egészségkárosodást vagy elhullást okozhat. Kiemelte, hogy a kampányhoz eddig hat nagy áruházlánc, a Lidl, az Aldi, a Metro, a Reál, a Spar és a CBA csatlakozott.

A matricákkal az áruházak és üzletek bejáratainál találkozhatnak a vásárlók. A Nébih jelenleg is várja olyan vendéglátó-, valamint kereskedelmi egységek jelentkezését, akik a matrica kihelyezésével támogatnák a kezdeményezést - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Volt iskolájukat fenyegették

Volt iskolájukat fenyegették

Az újpesti rendőrök szerint hat fiatal bombarobbantással fenyegette meg a volt iskoláját – közveszéllyel fenyegetés a gyanú ellenük.

Münchenig ért a szalmaszál

Münchenig ért a szalmaszál

A mátészalkai célkörözési illetékesek kilenc éve több bejelentést is megvizsgáltak, hogy a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett jövedéki orgazdaság miatt elítélt és nemzetközi elfogatóparanccsal is körözött B. Zsigmondné (58) megkezdhesse 8 év 6 hónapos szabadságvesztését, az egyik jónak bizonyu

Segédmunkásokból „netbankárok”

Segédmunkásokból „netbankárok”

A kunszentmiklósi rendőrök befejezték a nyomozást annak a két férfinak az ügyében, akik munka helyett inkább a munkaadójuk bankszámláját csapolták meg.

Járőrkutyakölyköknek is való!

Járőrkutyakölyköknek is való!

Nógrád vármegyében havonta kétszer találkoznak a négylábú rendfenntartók és vezetőik, hogy fejlesszék tudásukat, csiszolják készségeiket és biztosítsák az utánpótlást.

112 – Segítség, bajban vagyok!

112 – Segítség, bajban vagyok!

Február 11-én ünnepeljük az egységes európai segélyhívó szám napját, az 112 ugyanis az EU országaiban egységes vészhívó szám.

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

A Pest vármegyei nyomozók személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak egy 51 éves monori férfit.

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

A nő más nevére kiállított, de saját fényképével ellátott okmányokkal élt vissza: volt, akinek több mint egymillió forintot vett fel bankszámlájáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és további sértettek jelentkezését várják.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

http://ujhazak.com