Nébih: háromszáz kilogrammnyi illegálisan tárolt halat engedtek vissza a csepeli kavicsbányatóba

Háromszáz kilogrammnyi illegálisan tárolt halat engedtek vissza a csepeli kavicsbányatóba - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.Kifejtették: rendkívüli ellenőrzést végeztek a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) halőrei a csepeli kavicsbányatavon október elején. Ötvenhat esetben jelenleg is vizsgálat zajlik a halvédelmi jogszabályok megsértése miatt.
    

A közlemény szerint a halőrök - akik csónakból ellenőrizték a halvédelmi jogszabályok betartását - a vártnál lényegesen több szabálytalanságot tapasztaltak: jogosulatlan horgászat, halászat, a megengedettnél több bottal végzett horgászat, fogási napló vezetésének hiánya, valamint a mennyiségi és méretkorlátozás be nem tartása miatt a halőrök 12 horgásztól vették el az engedélyt.
    

Az akció során a halőrök összesen 82 vízben elhelyezett, őrizetlenül hagyott, túlnyomó részt szakszerű haltárolásra alkalmatlan eszközt számoltak fel, például haltartó hálót, mosogatógép dobot, ketreceket, varsákat, amelyekből több mint 300 kilogramm halat engedtek szabadon. A halak többsége sérült, teljesen lesoványodott állapotban volt - tették hozzá.
    

Az ÁHSZ felhívta a horgászok figyelmét, hogy a meg- és kifogott halak kínzása tilos, a számukra okozott fizikai sérülés nem haladhatja meg a halászmódszerből, illetve a horgászmódszerből adódó szükséges minimumot. A kifogott halakat maradandó sérülést nem okozó módon élve kell tartani vagy azonnal le kell ölni. A megtartani nem kívánt halat pedig rögtön vissza kell helyezni a vízbe - írták.
    

Fontosnak nevezték, hogy a horgász zsákmányát legfeljebb 48 órán át tárolhatja vízijárművén vagy horgászhelyén, de csak amíg maga is a helyszínen tartózkodik. Emellett legfeljebb a területi jegy szerinti kétnapi, a korlátozásoknak megfelelő mennyiségű halat tarthat magánál. Ha többen horgásznak együtt, mindenki elkülönítetten kell, hogy tárolja a saját fogását. Ha a horgász elhagyja a horgászhelyét vagy a vízpartot, köteles a zsákmányát magával vinni - jelezték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com