Nébih: Magyarországon a fogyasztók a jó minőségű magyar tojást válasszák

Amíg a fipronillal szennyezett tojások ügye Európában nem tisztul le, addig Magyarországon a fogyasztók inkább a friss és jó minőségű, fipronil mentes magyar tojásokat válasszák - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Az igazgató felidézte, hogy a fipronillal szennyezett hollandiai tojások miatt kialakult helyzet több mint két hete kezdődött, akkor Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkára elrendelte valamennyi külföldről érkező tojásszállítmány vizsgálatát, ezt a Nébih azóta is végzi.

Az eddig vizsgált tojás tételek közül 4 esetében - egy német és három lengyel - találták meg a fipronil növényvédő szer hatóanyag jelenlétét nyomokban, de a megengedett értéket nem meghaladó, így az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben. A Nébih most várja a választ a lengyel hatóságtól, hogy ez a szennyezettség hogyan fordulhatott elő.


Pleva György elmondta, hogy a fipronil egy ízeltlábúak ellen használt irtó szer, a növényvédelemben, valamint a kedvtelésből tartott állatoknál használják bolha és egyéb kártevők irtására, az élelmiszer célú állatoknál azonban nem alkalmazható, mivel felhalmozódhat az állatok szervezetében és így az emberi szervezetbe is bekerülhet.


A Nébih élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója szerint a fipronilt Hollandiában illegálisan keverhették bele a baromfi élősködők elleni szerekbe, hiszen a hatóanyag ilyen jellegű felhasználása Európában tilos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com