Négy bűnelkövetőt fogtak el a rendőrök a BKK-val közös ellenőrzés során

Négy bűnelkövetőt fogtak el a rendőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (NKK) stratégiai partnersége keretében megtartott akciósorozat alkalmával augusztusban - közölte a BRFK a rendőrség honlapján pénteken.Augusztusban az 1-es, az 1A, a 4-es, a 6-os, a 19-es, a 41-es és az 50-es villamosokon, illetve azok megállóhelyein tartottak ellenőrzést. Ezek során két körözött személy fogtak el, egy embert felfegyverkezve elkövetett garázdaság és szeméremsértés, egy másikat pedig kábítószer birtoklása miatt vettek őrizetbe.

Megtaláltak egy eltűntként keresett személyt is, három emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, két férfi pedig helyszíni bírságot kapott közterületi alkoholfogyasztás miatt - sorolták. Arról is beszámoltak: a közösségi közlekedési járatok ellenőrzésekor az utasok biztonságán felül a jogosulatlan buszsávhasználatot is szankcionálták. Ennek nyomán 20 autóssal szemben szabtak ki helyszíni bírságot buszsáv jogosulatlan használata miatt. Továbbá a BKK-val együttműködve szúrópróba-szerűen ellenőrizték a taxisokat. Tizennyolc taxisból hétnél tártak fel szabálytalanságokat.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért a későbbiekben is várhatók hasonló ellenőrzések - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com