Négy évet kapott M. Richard

Négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richardot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság.Az egyik vádpont szerint M. Richard 2017-ben Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű nyugati rendszámú személyautójával 100 kilométeres sebességnél is jóval gyorsabban összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.

    
Az ügyben ugyancsak megvádolt másik járművezető felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A másik, kisebb súlyú vádpont egy 2015-ben M. Richard és egy kerékpáros között kialakult közlekedési incidenssel kapcsolatos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fejérben csípik a körözöttet

Fejérben csípik a körözöttet

Tavaly január óta négy top 50-es és kilenc további, elfogatóparanccsal keresett embert kutattak fel és kaptak el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai szoros együttműködésben a társszervekkel, és egyikük minden közölhető részletet elmondott arról, hogy csinálták.

Ismeri a férfit?

Ismeri a férfit?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

Elismerték a bátorságukat

Elismerték a bátorságukat

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjelet adományozott Zsoldos Máté főtörzsőrmesternek, Kaszásdűlő körzeti megbízottjának és Pintér Virág őrmesternek, a III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrének.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Nem igaz!

Nem igaz!

Ne hagyja, hogy félrevezessék a közösségi oldalakon terjengő valótlan hírek!

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

Lakatlan házba tört be két férfi Békésen.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

Újabb gyógycipős ügy végére került pont

Újabb gyógycipős ügy végére került pont

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság is befejezte azt a nyomozást, ami költségvetési csalás miatt indult olyan orvosokkal és cégvezetőkkel szemben, akik valótlan adatokat felhasználva megkárosították a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK).

http://ujhazak.com