Négy évre ítéltek egy ukrán embercsempészt

Első fokon négy év börtönbüntetéssel sújtott a Makói Járásbíróság egy ukrán férfit, aki határsértők Nyugat-Európába csempészésében vett részt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.A vádlottat vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi a gyógykezeléséhez szükséges pénz reményében állapodott meg megbízóival abban, hogy határsértőket csempész a román-magyar határtérségből Nyugat-Európába.


A vádlott július 2-án hajnalban felvett az általa vezetett gépkocsiba Kiszombor külterületén 13 határsértőt, akiket röviddel azt megelőzően embercsempészek juttattak át a román-magyar zöldhatáron. Győrbe szállította a határsértőket, ahol átadta utasait a továbbszállítást végzőknek, majd visszaindult Szeged irányába. Még aznap délután 3 óra körül 12, magát szír állampolgárnak és egy magát palesztinnak valló embert vett föl, és újra elindult a nyugati határ irányába.


A vádlottat mobilalkalmazáson keresztül folyamatosan irányították megbízói, hogy milyen útvonalon és merre haladjon. A rendőrök azonban Makó belterületén megállították járművét, a férfit őrizetbe vették, utasait előállították. Az illegális határátlépőket a vajdasági Zomborban levő táborból juttatták át előbb a szerb-román, majd a román-magyar zöldhatáron. A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be - tudatta a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com