Négy megyében véglegesítették az új fix traffipaxok helyét

A fővárosi autópálya-szakaszok mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében már biztosan nem változik a Véda közúti intelligens kamerahálózat fix telepítésű kameráinak helyszíne.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a honlapján emlékeztet arra, a sajtóban szupertraffipaxként emlegetett hálózat kiépítését a Belügyminisztériummal és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH) együttműködve valósítják meg.

D__AS20150204009-1024x680

Az ország közútjain idén március 26-tól működik élesben 160 változtatható helyű kamera, és rövidesen az ország területén befejeződik a fix telepítésűek elhelyezése is.

A rendőrség tájékoztatása szerint a kamerák a sebességmérés mellett alkalmasak például forgalomszámlálásra, rendszámfelismerésre, a forgalomtorlódás felismerésére és a biztonsági öv használatára vonatkozó előírások ellenőrzésére, továbbá többféle más szabályszegés felismerésére és dokumentálására is.

Az ORFK megjegyezte, a közúti halálesetek és sérülések csökkentése érdekében fixen telepített kamerák még nem üzemelnek.

A police.hu honlapon elérhető térképek szerint az autósok Budapesten az M1-es és M7-es autópálya közös kivezető szakaszán a 6-os kilométer közelében, az M3-as sztrádán a 4-es kilométerszelvénynél, az M5-ös autópályán pedig az első és a második kilométer között számíthatnak fix traffipaxokra.

További fix kamerák lesznek a többi között Fejér megyében Székesfehérvárnál, az M7-es autópálya 60. kilométerénél, Komárom-Esztergom megyében Tatabányán, az 1-es út 53. kilométerénél, valamint Nógrád megyében Salgótarjánban, a 2307-es út 3. kilométerénél.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com