Négy-négy év börtönre ítéltek két lett embercsempészt

Egyaránt négy év börtönbüntetésre ítélt és nyolc évre kiutasított Magyarországról a bíróság két lett férfit, akiknek kisteherautójában tizenhat migránst találtak a rendőrök augusztus elején a Veszprém megyei Kamond közelében a 8-as főúton.A Veszprém Megyei Főügyészség MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatása szerint a 19 és 25 éves vádlottak egy Szlovákiában bérelt gépkocsival augusztus 3-án hajnalban a magyar-szerb határ közelébe mentek, és ott egy mobiltelefonos applikáción keresztül megadott helyen vettek fel járművükbe tizenhat, magukat afgán állampolgárnak valló embert, hogy Ausztriába vigyék őket.
    

A közlemény szerint a migránsok embercsempész segítségével illegálisan léptek Magyarországra, és a szállításuk díjaként előzőleg 2500 eurós összegeket helyeztek letétbe. A főügyészség hangsúlyozta: az áruszállításra kialakított kisteherautó személyek szállítására alkalmatlan volt, a migránsok annak biztonsági berendezések nélküli, levegőtlen rakterében, víz és élelem nélkül utaztak.
    

Ezért az Ajkai Járási Ügyészség sanyargatással elkövetett embercsempészés miatt állította bíróság elé a két lett vádlottat, akiket az Ajkai Járásbíróság csütörtöki ítéletében négy-négy év börtönbüntetésre ítélt és nyolc évre kiutasított Magyarországról. Az ítéletet a vádlottak és védőik, valamint az ügyész is tudomásul vette, így az jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com