Négy országból még kellenek aláírások a nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezés sikeréért

Egymillió helyett kétmillió aláírás növelheti a "székely petíció lobbierejét" Brüsszelben, de az érvényességhez még négy európai uniós tagállamból további aláírásokra van szükség - mondta a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés kampányfőnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Pesty László közölte: a múlt héten végre szignifikánsan elkezdett növekedni a spanyolországi aláírók száma. Napokon belül várhatóan a horvát, esetleg a szlovén, litván, ír, illetve osztrák grafikonok is megmozdulnak - fűzte hozzá.

    
Mint mondta, a petíció sikeréért egy kartonnetvörk nevű digitális mozgalmat is indítottak, amelyben arra kérik az embereket, hogy egy egyszerű kartonlapra írják fel a signiteurope.comot, ezzel fotózzák le magukat, majd osszák meg a képet a közösségi médiafelületeken. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult; a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal, november 7-ig meghosszabbították az aláírásgyűjtési időszakot azon kezdeményezések esetében, amelyek 2020. március 11-én már folyamatban voltak.
    

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com