Négy százalékos, visszamenőleges nyugdíjemelést javasol a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy az idei költségvetésben elfogadott 2,8 százalék helyett összességében négy százalékkal emeljék meg a nyugdíjakat. Az emelést visszamenőlegesen, január 1-től kellene kifizetni.A párt gazdasági szakértője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy tavaly 4,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Dávid Ferenc hangsúlyozta, hogy ezen belül az idényáras termékek 10,8, a cukor 8,4, az élelmiszerek pedig 6,9 százalékkal drágultak.

    
A szakértő úgy fogalmazott: a DK indítványa nem  reformértékű lépés, de legalább valamilyen módon kompenzálja az inflációt. Dávid Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy a nyugdíjas-társadalomnak nincsenek tartalékai. Szavai szerint ezért is "erkölcstelen", hogy a parlament csak novemberben szokta kiigazítani a nyugdíjasok inflációból fakadó veszteségeit.
   

Emlékeztetett arra is, hogy nemcsak a DK, de a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata is négy százalékos, visszamenőleges nyugdíjemelést javasol. Végül azt mondta, hogy hosszú távú megoldást az adhat, ha visszanyúlnak a 2010. előtti vegyes indexálású nyugdíjszámítási módszerhez, amikor nem csak az inflációt, de a bérek változását is figyelembe vették a nyugdíjemelés kiszámításakor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com