Négy újabb önkormányzat csatlakozott a Mintamenza programhoz

Négy újabb önkormányzat - Köröstarcsa, Csabacsűd, Kaszaper és Battonya - csatlakozott a Mintamenza programhoz, a megállapodásokat csütörtökön írták alá a településeken, Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára jelenlétében - közölte a VM az MTI-vel.

vmA közétkeztetés megújítását célzó program 2010-ben indult Békés megyében, majd csatlakozott a fővárosi kormányhivatal is, segítve országos méretűvé terjesztését.

A közlemény ismerteti: a kezdeményezés közel 2,1 millió embert érint országosan. A programhoz önkéntesen csatlakozhatnak a konyhák, a termelők, illetve az élelmiszeripari vállalkozások is. A program szakmai koordinátorának adatai szerint eddig már 250 főzőkonyha csatlakozott.

A VM emlékeztet: a program legfontosabb eleme az egészséges táplálkozás lehetővé tétele a közétkeztetésben, a helyben megtermelt alapanyagokból, bioélelmiszerek bevonásával. A kezdeményezés a foglalkoztatás növelését is serkenti a közmunkaprogram keretében - teszik hozzá.

A közlemény hangsúlyozza: kormány a múlt évhez hasonlóan az idén is biztosítja a korábbi 68 ezer forintról 102 ezer forintra emelt közétkeztetési fejkvótát, ezzel is jelezve, hogy kiáll a közétkeztetés megreformálása mellett. Ezen felül az előző évekhez képest 24 milliárd forinttal többet fordít térítésmentes és kedvezményes étkeztetésre, amely 500 ezer gyermeket érint.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com