Negyedmilliárd forint értékű drogot foglaltak le Hajdú-Biharban

Hat helyszínen több mint 80 kilogramm, mintegy 250 millió forint értékű drogot foglaltak le a rendőrök április 15-én Hajdú-Biharban - közölte a rendőrség kedden a honlapján.A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai, valamint a hajdú-bihari és a debreceni rendőrök, összesen csaknem százan összehangolt akciót hajtottak végre Debrecenben és Tégláson, hat helyszínen - írták.

   
A debreceni és a téglási banda tagjainak lakásaiban 80 kilogrammnyi zöld, kábítószergyanús növényi származékot és mintegy 3,5 kilogramm fehér, kábítószergyanús port foglaltak le, amelyek feketepiaci értéke összességében 250 millió forint. Lefoglaltak még a kannabisz termesztéséhez szükséges eszközöket (edényeket, villamossági berendezéseket, ventilátorokat, szűrőbetéteket, szárítótálcákat, termosztátokat, nedvességmérőket), mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, kültéri kamerafelvételeket rögzítő külső merevlemezt és készpénzt is - olvasható a közleményben.
    

Jelezték: a rendőrség bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt három debreceni és három téglási lakos ellen folytat büntetőeljárást, valamennyiüket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

http://ujhazak.com