Négymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője ellen emeltek vádat Tatabányán

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.Borbély Veronika tájékoztatása szerint az ügy fő gyanúsítottja építőipari, nyomdaipari és informatikai cégekből felépített, nemzetközi bűnszervezetet hozott létre angol, lengyel és szlovák állampolgárokkal, akik csak papíron láttak el cégvezetői feladatokat. A fiktív számlákat közel negyven vállalkozás - köztük két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság - fogadta be közel húsz cégtől. A fiktív számlákat kibocsátó cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította.
    

A főügyészség negyvennégy személlyel szemben, köztük a bűnszervezet tíz tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre és végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozták. A főügyészség további tizenkét elkövetővel egyezséget kötött, velük szemben felfüggesztett börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com