Négyszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat hat ember ellen

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás, zsarolás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy szolnoki férfi ellen, aki öt társával együtt az áfafizetés elkerülése érdekében számlagyárat működtetett. A bűnszervezet a költségvetést csaknem négyszázmillió forinttal károsította meg - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.A vádlottak 2015 és 2019 között olyan számlagyárat működtettek, amely - belföldi beszerzések látszatát keltve - hamis számlákat biztosított fa- és fűrészáru-kereskedelemmel foglalkozó cégeknek - közölték. A számlagyártól kapott hamis számlák segítségével a cégek előnyösebb piaci helyzetbe kerültek, vevőik kedvezőbb áron tudták megvásárolni a faárut. A vádlott az érintett cégek havi forgalmából is részesedést kapott - tették hozzá.
    

Emellett a szolnoki férfi megbízásából társai Németországból nagy értékű gépjárműveket hoztak be áfamentesen, mintegy 650 millió forint értékben, amelyeket ő Magyarországon továbbértékesített. A vádlott szintén hamis számlákkal, valótlanul belföldi beszerzést "igazolva" kerülte el az áfa megfizetését. A bűnszervezet a költségvetést csaknem négyszázmillió forinttal károsította meg - emelték ki a közleményben.
 

Az ügyészség szerint a férfi a pénzből - jelentős kamatteherrel - kölcsönöket is nyújtott, majd adósait a büntetőeljárásban hamis tanúzásra kényszerítette. Az ügyészség a férfit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó költségvetési csalás, pénzmosás, jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, zsarolás és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettével vádolja, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat.
    

Emellett az ügyészség a vádlottak bűnszervezet ideje alatt szerzett vagyonának elkobzását is indítványozza; a nyomozás alatt több nagy értékű ingatlan és gépjárművet vettek zár alá.  A letartóztatásban lévő férfi és a társai bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com