Negyvenhat törvényjavaslat szerepel a kormány őszi törvényalkotási programjában

Negyvenhat törvényjavaslatot tartalmaz a kormány őszi törvényalkotási programja, köztük például az adózás rendjéről szóló új jogszabályt.A parlament honlapján közzétett program - amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyez - havi lebontásban részletezi a kabinet terveit, leszámítva a nemzetközi szerződésekkel összefüggő törvényalkotási feladatokat.

Három előterjesztés már a Ház előtt van így az, amely 80 méteres kútmélységig nem tenné szükségessé sem engedélyezési, sem bejelentési eljárás lefolytatását, továbbá a nyugdíjbiztosítási főigazgatóság államkincstárba beolvadása miatt szükséges javaslat, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosítása.


Ezekről októberben várható parlamenti döntés, csakúgy, mint az adózás rendjéről szóló új törvényről - amelynek célja az ügyfélbarát adóigazgatási rendszer kialakítása -, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményez majd várhatóan augusztusban. Emellett a tervek szerint beépítik a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvénybe a 2018-as illetményemelésre vonatkozó rendelkezéseket, továbbá várható migrációs tárgyú törvénymódosítás és új jogszabály az ingatlan-nyilvántartásról.


Novemberben módosulhatnak a közbeszerzési előírások, törvény születhet az adóhatósági végrehajtásokról - miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőre már általános végrehajtó szerv lesz közigazgatási ügyekben -, elfogadhatják a 2016-os zárszámadást, és terveznek adótörvény-módosítást is. Egy belügyminisztériumi tervezet alapján pedig a titkos információgyűjtésekkel összefüggésben meghatározó mértékű ellenőrzési jogkört kaphat az adatvédelmi hatóság elnöke.


Az év végén születhet döntés a közműcsatlakozásokkal összefüggő engedélyezési eljárások egyszerűsítéséről, és törvényt alkothatnak az agrártermékek eredetvédelméről, ahogyan a Magyar Pszichológus Kamaráról is. Napirenden lesznek emellett a családok pénzbeli támogatásait érintő módosítások a népesedési helyzet javítása, a gyermekvállalás ösztönzése céljából.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com