Nem a költségvetési unióra: fogókártya Orbán kezében?
„Időt akart nyerni, és jelezni, hogy akkor támogatjuk az elképzelést, ha Magyarországnak végre haszna lesz belőle. Szóval alkupozícióba kerültünk!" - magyarázta lapunknak egy befolyásos kormánytag, hogy miért helyezkedhetett Orbán Viktor miniszterelnök tartózkodó álláspontra az uniós csúcson. Az más kérdés, hogy a kormánypárti politikusok között sem egyértelmű, hogy a kormányfő mikor és miben volt tartózkodó állásponton, került-e például egyáltalán egy platformra bármiben is Nagy-Britanniával, ahogyan kezdetben a hírügynökségi beszámolók írták.
A helyzetet egy kormánypárti politikus azzal oldotta meg számunkra, hogy a francia államfő rossz fogalmazásának, nyelvi botlásának tulajdonította a féleértést. Ugyanis két döntési helyzet volt. Az első arról szólt, hogy módosítsák-e az unió alapszerződését, aminek kapcsán viszont Anglia garanciákat kért (amit, a vétóból úgy tűnik, nem kapott meg), hogy az európai pénzügyi világ központját, a londoni Cityt nem éri kár a változások és reformok során. Anglia bruttó hazai össztermékének (GDP) ugyanis mintegy 20 százalékát a City „állítja" elő, ezért a pénzügyi szektor védelme joggal lehetett elsődleges célja David Cameron brit miniszterelnöknek. (A témáról és az úgynevezett frankfurti csoportról bővebben a 4-5. oldalon olvashatnak.)
Tehát az angol vétó miatt szóba sem jöhetett az alaptörvény módosítása, ezért egy kormányközi megállapodás tervezete körvonalazódott, amit Az euróövezeti állam-, illetve kormányfők nyilatkozata című dokumentum tartalmazott. Ezzel kapcsolatban több ország delegációja jelezte (például a svéd és a cseh), hogy hazája parlamentjének a támogatása kell egy ilyen nyilatkozat aláírásához. A sajtótájékoztatók tízórás kaotikus egyeztetést követően hajnal négy-öt óra körül zajlottak, ezért a fáradt politikusok nyilatkozatai félreérthetők voltak, s úgy tűnt, hogy hazánk nincs a támogatók között. (Az „elszóláselméletnek" némileg ellentmond az Európai Tanács nyilatkozata is, amely ugyancsak kihagyta Magyarországot a támogatók sorából, igaz, azt sem írta le, hogy nemet mondott volna a magyar küldöttség.)
A tanácskozásról távozó miniszterelnökök közül a cseh kormányfő az újságíróknak úgy mondta el, hogy a magyarok nemmel szavaztak, de nem indokolták a döntést a parlament elé való vitel szükségével. Orbán - aki láthatóan rendkívül fáradt volt - későbbre ígért tájékoztatást, és nem válaszolt az újságírói kérdésekre.
E kezdeti bizonytalanság után a magyar kormányfő egyértelműsítette, hogy nem nemet mondtak, hanem mandátum híján csak parlamenti konzultáció után születik erről a kérdésről döntés. Egyébként Orbán több kérdésben is fenntartását fejezte ki a nyilatkozattervezet intézkedési tervével kapcsolatban, mint például, hogy számára nem szimpatikus, hogy Brüsszelben döntenek egy ország költségvetéséről.
Visszatérve az alkupozícióra. Mint ismeretes, három hete, amikor a forint árfolyama beszakadt, és félő volt, hogy a magyar adósbesorolást bóvliba csökkenti az egyik nagy hitelminősítő, akkor a magyar kormány bejelentette, hogy az IMF-hez és az EU-hoz fordul egy biztonsági hitelkeretért. Az IMF és az EU között - leginkább presztízsokokból - szerződés szól arról, hogy az unió tagállamának az IMF az EU nélkül nem nyújt segítséget. A problémát gazdasági és kormányzati forrásaink abban látják, hogy minden esetben az uniós főtárgyaló - „brüsszeli bürokrata" - meggyőzése számít a nehéz feladatnak. Jelesül Christofer Rosenberg professzorral, az IMF főtárgyalójával 2010 nyarán állítólag meg lehetett volna állapodni, hogy a magyar hiány kicsit több lesz a tervezettnél, de az uniós főtárgyalón, az osztrák származású Barbara Kaufmannon teljesen elhalt ez a kezdeményezés. A jelenlegi IMF-EU-tárgyalás esetében is a brüsszeliek meggyőzését tartják a nehezebb feladatnak kormánypárti körökben.
Az említett kormánytag nyilván azt kívánta jelezni, hogy Orbán Viktor kezében akár adu is lehet a tárgyalások során, hogy Magyarország csatlakozik-e a Sarkozy és Merkel által tető alá hozott, közös költségvetési uniót jelentő megállapodáshoz. Az egyébként kérdéses, hogy mivel hazánk nem tagja az eurózónának, egyáltalán kötelezően vonatkozna-e Magyarországra a megállapodás. Másrészt Magyarország adósságállományának 75 százalékát a következő három évben meg kell újítani, ami nem sok mozgásteret ad kemény alkudozásra, még ha ez elsőre jól hangzik is.
Ennek ellenére a T. Házban nem erről, hanem az ügy belpolitikai vetületéről szólt a vita. A miniszterelnök szerint két nagy küzdelemben veszünk részt: az egyik az „elmúlt nyolc év" hibáinak kijavítása, a másik pedig az euróválság, ami nem Magyarország válsága, ennek ellenére minket is rosszul érint. De nem téríthet el a célunktól, vagyis attól, hogy a legversenyképesebb gazdaság legyünk. „Ez nem kérdés, hanem maga a cél és vállalás" - fogalmazott Orbán, aki szerint azonban vannak akadályok is, amelyek közül a legnagyobb az „elmúlt nyolc év".
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint a miniszterelnöki leltárból kimaradt, hogy elbukott az adósság elleni szabadságharc, miként elbukott a költségvetés, és az is, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtsenek. Vona Gábor, a Jobbik vezérszónoka szerint „ha lehet kritizálni a miniszterelnököt, amit amúgy kell, azt pont azért kell, mert sokkal következetesebben kellett volna kiállnia Magyarország szuverenitása mellett". Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető azzal érvelt, hogy a miniszterelnök „nem a szuverenitásunkat féltette, hanem azt, hogy be kell fejezni külön utas gazdaságpolitikáját". Orbán viszontválaszában azt mondta: a frakcióvezetők hátba támadták, s nem tudtak felülemelkedni a belpolitikai pártcsatározásokon.
A helyzetet egy kormánypárti politikus azzal oldotta meg számunkra, hogy a francia államfő rossz fogalmazásának, nyelvi botlásának tulajdonította a féleértést. Ugyanis két döntési helyzet volt. Az első arról szólt, hogy módosítsák-e az unió alapszerződését, aminek kapcsán viszont Anglia garanciákat kért (amit, a vétóból úgy tűnik, nem kapott meg), hogy az európai pénzügyi világ központját, a londoni Cityt nem éri kár a változások és reformok során. Anglia bruttó hazai össztermékének (GDP) ugyanis mintegy 20 százalékát a City „állítja" elő, ezért a pénzügyi szektor védelme joggal lehetett elsődleges célja David Cameron brit miniszterelnöknek. (A témáról és az úgynevezett frankfurti csoportról bővebben a 4-5. oldalon olvashatnak.)
Tehát az angol vétó miatt szóba sem jöhetett az alaptörvény módosítása, ezért egy kormányközi megállapodás tervezete körvonalazódott, amit Az euróövezeti állam-, illetve kormányfők nyilatkozata című dokumentum tartalmazott. Ezzel kapcsolatban több ország delegációja jelezte (például a svéd és a cseh), hogy hazája parlamentjének a támogatása kell egy ilyen nyilatkozat aláírásához.
A tanácskozásról távozó miniszterelnökök közül a cseh kormányfő az újságíróknak úgy mondta el, hogy a magyarok nemmel szavaztak, de nem indokolták a döntést a parlament elé való vitel szükségével. Orbán - aki láthatóan rendkívül fáradt volt - későbbre ígért tájékoztatást, és nem válaszolt az újságírói kérdésekre.
E kezdeti bizonytalanság után a magyar kormányfő egyértelműsítette, hogy nem nemet mondtak, hanem mandátum híján csak parlamenti konzultáció után születik erről a kérdésről döntés. Egyébként Orbán több kérdésben is fenntartását fejezte ki a nyilatkozattervezet intézkedési tervével kapcsolatban, mint például, hogy számára nem szimpatikus, hogy Brüsszelben döntenek egy ország költségvetéséről.
Visszatérve az alkupozícióra. Mint ismeretes, három hete, amikor a forint árfolyama beszakadt, és félő volt, hogy a magyar adósbesorolást bóvliba csökkenti az egyik nagy hitelminősítő, akkor a magyar kormány bejelentette, hogy az IMF-hez és az EU-hoz fordul egy biztonsági hitelkeretért. Az IMF és az EU között - leginkább presztízsokokból - szerződés szól arról, hogy az unió tagállamának az IMF az EU nélkül nem nyújt segítséget. A problémát gazdasági és kormányzati forrásaink abban látják, hogy minden esetben az uniós főtárgyaló - „brüsszeli bürokrata" - meggyőzése számít a nehéz feladatnak. Jelesül Christofer Rosenberg professzorral, az IMF főtárgyalójával 2010 nyarán állítólag meg lehetett volna állapodni, hogy a magyar hiány kicsit több lesz a tervezettnél, de az uniós főtárgyalón, az osztrák származású Barbara Kaufmannon teljesen elhalt ez a kezdeményezés. A jelenlegi IMF-EU-tárgyalás esetében is a brüsszeliek meggyőzését tartják a nehezebb feladatnak kormánypárti körökben.
Az említett kormánytag nyilván azt kívánta jelezni, hogy Orbán Viktor kezében akár adu is lehet a tárgyalások során, hogy Magyarország csatlakozik-e a Sarkozy és Merkel által tető alá hozott, közös költségvetési uniót jelentő megállapodáshoz. Az egyébként kérdéses, hogy mivel hazánk nem tagja az eurózónának, egyáltalán kötelezően vonatkozna-e Magyarországra a megállapodás. Másrészt Magyarország adósságállományának 75 százalékát a következő három évben meg kell újítani, ami nem sok mozgásteret ad kemény alkudozásra, még ha ez elsőre jól hangzik is.
Ennek ellenére a T. Házban nem erről, hanem az ügy belpolitikai vetületéről szólt a vita. A miniszterelnök szerint két nagy küzdelemben veszünk részt: az egyik az „elmúlt nyolc év" hibáinak kijavítása, a másik pedig az euróválság, ami nem Magyarország válsága, ennek ellenére minket is rosszul érint. De nem téríthet el a célunktól, vagyis attól, hogy a legversenyképesebb gazdaság legyünk. „Ez nem kérdés, hanem maga a cél és vállalás" - fogalmazott Orbán, aki szerint azonban vannak akadályok is, amelyek közül a legnagyobb az „elmúlt nyolc év".
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint a miniszterelnöki leltárból kimaradt, hogy elbukott az adósság elleni szabadságharc, miként elbukott a költségvetés, és az is, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtsenek. Vona Gábor, a Jobbik vezérszónoka szerint „ha lehet kritizálni a miniszterelnököt, amit amúgy kell, azt pont azért kell, mert sokkal következetesebben kellett volna kiállnia Magyarország szuverenitása mellett". Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető azzal érvelt, hogy a miniszterelnök „nem a szuverenitásunkat féltette, hanem azt, hogy be kell fejezni külön utas gazdaságpolitikáját". Orbán viszontválaszában azt mondta: a frakcióvezetők hátba támadták, s nem tudtak felülemelkedni a belpolitikai pártcsatározásokon.
Hozzászólások