Nem érkezett ajánlat a Malév vagyontárgyaira

Nem érkezett egyetlen ajánlat sem a felszámolás alatt álló Malév április 10-én meghirdetett vagyontárgyaira - közölte szerdán a nemzeti légitársaság felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. (NRN) az MTI megkeresésére.

malevleanyvallalatA határidő május 10-én járt le, az eszközöket legközelebb várhatóan május 22-én hirdetik meg.

A felszámoló legutóbb egyben, egy pályázatban hirdette meg a vagyonelemeket, így a balatonlellei üdülőt és az abban lévő eszközöket, a Külügyminisztériummal szemben fennálló 87,4 milliós követelést, a csaknem 15 ezer órát repült Bombardier gépet, valamint két másik gép katalogizált alkatrészeit.

A lellei üdülőért 323 millió, a benne lévő tárgyakért 6,4 millió, a repülőgépért és az alkatrészekért összesen 1 millió 750 ezer dollárt ( mintegy 390 millió forintot) kér a felszámoló.

A felszámoló a ferihegyi repülőtéren tárolt gépet legutóbb tizenegyedszer hirdette meg sikertelenül, korábban még 3,6 millió dolláros (817 millió forintos) áron akarták értékesíteni.

A Malév 2012. február 3-án állt le 66 év működés után, felszámolásának határidejét a bíróság legutóbb az idén hosszabbította meg június végéig.

Az NRN március végén azt közölte az MTI-vel, hogy a folyamatban lévő bírósági eljárások és a Bombardier eladásának nehézségei is hátráltathatják a Malév felszámolását, így a tervezett június 30-i határidőre nem biztos, hogy befejeződhet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com