Nem fizetett termékadót egy cukrozott édességet gyártó zalai cég

Nem fizetett népegészségügyi termékadót egy zalai édességgyártó cég, amelyről kiderült, hogy az általa gyártott mézes puszedlihez a feltüntetettnél több cukrot használt - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának szóvivője csütörtökön az MTI-t.

nav-logoKovács Mária közölte: a csomagolt készítmény akkor lett gyanús a NAV egyik munkatársának, amikor a nagymamája megkínálta vele. A minta alapján a NAV Szakértői Intézetének analitikai vizsgálata ezután meg állapította, hogy a gyártó receptjéhez képest több hozzáadott cukrot tartalmazott a puszedli, vagyis a méz egy részét cukorral helyettesítették.
A gyártó jól felszerelt mézeskalácsműhelyében egyébként nagy mennyiségben készültek édességek, tavaly mintegy 4000 kilogrammot értékesítettek.

A szóvivő hozzátette: a népegészségügyi termékadóról szóló, 2011. szeptember 1-jétől hatályos törvény egyértelműen meghatározza, hogy milyen feltételek esetén számít adókötelesnek az előrecsomagolt cukrozott termék. A méz cukortartalma még nem indokolná a puszedli besorolását az ilyen adóval terhelt termékek közé, de a vizsgálat alapján megállapított cukortartalom miatt már adóköteles a termék.

A vállalkozó az ellenőrzést követően önként pótolta 2012-re szóló bevallási kötelezettségét, illetve mintegy ötszázezer forint adót is befizetett. A szakértői vizsgálat eredménye alapján tett megállapítást is elfogadta, ezért a 2011-re utólag megállapított adót szintén megfizette.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com