Nemesi Pál: lesz harmadik híd Szegeden

Lesz harmadik híd Szegeden - jelentette ki Nemesi Pál (független) polgármesterjelölt pénteken a Tisza-parti városban.Az önkormányzati választásokon a Fidesz és a KDNP támogatásával induló politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, tarthatatlan a szegedi közlekedési helyzet, dugókban vesztegelnek az autósok.

   
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját is betöltő építési vállalkozó szerint a szegedi közlekedés komplex átalakítására lenne szükség, amelynek fontos eleme a harmadik szegedi híd megépítése. Nemesi Pál kifejtette, a város vezetősége 2002-ben vetette föl a harmadik híd építését, 2006-ban pedig már a tervtanács is foglalkozott a témával, a megvalósítás azonban nem haladt előre.
    

Az elmúlt hetekben végzett munka alapján kiderült, megépíthető a tiszai átkelő - közölte a politikus. Hozzátette: szegedi látogatása alkalmával Orbán Viktor ígéretet tett arra, hogy a Modern városok program keretében elkészül a beruházás. Bartók Csaba, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke úgy fogalmazott, elfogadhatatlan Botka László "ígéretzuhataga". A polgármester hétszer ígérte meg a híd megépítését, érdemi munka azonban nem folyt, az előkészítés sem kezdődött meg - tette hozzá.
    

Botka Lászlónak annak ellenére nem sikerült kormányzati támogatást szereznie, hogy 2010 előtt nemcsak polgármester, hanem országgyűlési képviselő, az MSZP befolyásos politikusa is volt - mondta Bartók Csaba, hozzáfűzve: lehet, hogy már akkor is a "kommunikáció- és együttműködés-képtelenség" volt jellemző rá.
    

A Modern városok program szegedi kommunikációjáért felelős politikus szerint az önkormányzatnak lett volna anyagi kerete arra, hogy előkészítse a beruházást. Bartók Csaba leszögezte, a szegediek megérdemlik, hogy jól szervezett közlekedésű városban éljenek. A Fidesz helyi szervezete ezért megválasztása esetén minden támogatást megad Nemesi Pálnak ehhez a munkához - közölte a kormánypárti politikus, aki ígéretet tett arra, hogy - ha elnyerik a szegediek többségének támogatását - a híd hamarosan meg fog épülni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com