Német nap - Gasztronómia, zene, kultúra és sport a közmédia műsorában

A közmédia vasárnapi német tematikus napján nemcsak a 25 évvel ezelőtti eseményekről lesz szó, hanem teret kap a gasztronómia, a zene, a kultúra és a sport is - közölte Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője az MTI-vel szombaton.német


A Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője kiemelte, hogy a Vendégségben Németország című egész napos műsorfolyamban a televíziós és rádiós csatornákon számos érdekességgel találkozhatnak a nézők és a hallgatók.
Hangsúlyos eleme lesz a műsorfolyamnak a magyarországi svábok hagyományainak - táncainak, ételeinek - bemutatása, a műsorban főznek például babos tésztát. Emellett a Villány és Szekszárd környéki borászat sváb gyökereiről is szólnak.
Szerepel a műsorban Kóbor János zenész. Bock József borásszal és Michelisz Norbert autóversenyzővel riportot láthatnak a nézők.
Beszélgetést láthatnak majd a nézők a Regensburgban élő Hacki Tamás füttyművésszel és az 1975 óta Németországban élő Leslie Mandoki zenésszel, aki a Bayern München zenei igazgatója, ő írta a csapat indulóját is. Leslie Mandoki bemutatja a műsorban stúdióját, kedvenc hangszerét és arról is beszél, hogy büszke Magyarországra.
Bemutatják a nézőknek a legendás müncheni klub otthonát, az Allianz Arenát, és szó lesz arról is, hogy csaknem egy évszáddal ezelőtt milyen hatással volt a Bayern München fejlődésére a magyar futball. Megszólal a műsorban a magyar labdarúgó-válogatottat három Eb-selejtezőn irányító, egyébként a berlini Hertha BSC-nél edzősködő Dárdai Pál is.
Beszélgetést láthatnak majd a nézők Marton Éva operaénekessel, aki számos német operaház színpadán énekelt már.
A közmédia stábja interjút készített a legendás Klinika című tévésorozat Elke nővérével, Barbara Wussow-val, aki felidézi azt is, más produkciókban milyen volt forgatni Ernyey Bélával. A német nyelvterületen népszerű magyar művész Volf-Nagy Tünde és Horváth Szilárd műsorvezető társa lesz az adás egy részében.
A stúdió vendége lesz Gerhard Losher, a bajor televízió főmunkatársa, akivel a magyar-bajor és a magyar-német kapcsolatok mellett arról is beszélgetnek, hogyan emlékszik a 25 évvel ezelőtti eseményekre.
A tematikus napon két külső helyszínről, a Goethe Intézetből és az Andrássy-egyetemről lesznek bejelentkezések.
Az adás vendége lesz a közmédia Jónak lenni jó! kampányának idei kedvezményezettjének, az Ökumenikus Segélyszervezetnek az elnök-igazgatója, Lehel László is, akivel felidézik majd azt, hogy annak idején az induláskor milyen jelentős német segítséget kapott szervezet.
Siklósi Beatrix kiemelte, hogy mindezek mellett bemutatják a Magyarországon megtelepedett jelentős német ipari vállalatokat, egykori is mai meghatározó német politikusok szólalnak meg a műsorban.
A főszerkesztő közlése szerint sokszínű műsorral készülnek, az M1 és a Duna mellett a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió is bekapcsolódik a tematikus nap programjába.

 

MTI

 

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com