Németh Szilárd: a nemzetbiztonsági bizottság vizsgálja a hamis szír útlevelekről szóló értesüléseket!

Nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményez a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthetően hamis szír útlevelekkel Európába érkezettek ügyében Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke.Németh Szilárd hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a német szövetségi bűnügyi hivatal adatai szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet több mint 11 ezer hamis szíriai útlevéllel rendelkezik, és - mint kiemelte - "több ezer migráns már hamis útlevéllel érkezett Európába". A kormánypárti politikus szerint ez újabb jele annak, hogy a terroristák a tömeges migrációt felhasználva érkeznek Európába. Eközben "Brüsszel továbbra is azon dolgozik, hogy a migránsokat kvóták alapján elosszák az uniós tagállamok között" - tette hozzá Németh Szilárd.

    
Kiemelte továbbá, hogy a "német hatóságok adatai is figyelmeztetnek, a Brüsszel által tervezett állandó áttelepítési mechanizmus rendkívüli biztonsági veszélyt jelent a tagállamokra és szétterítené a terrorizmust". Ezért Németh Szilárd kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi ülésén vegyék napirendre a terrorszervezethez köthető hamis, szír útlevelekről szóló értesüléseket, a bizottság vizsgálja meg, hogy ez jelent-e, és ha igen, milyen veszélyt jelent Magyarországra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com