Németh Szilárd: a TEK is jelentősen hozzájárul Magyarország biztonságához

A Terrorelhárítási Központ (TEK) nem kis mértékben járul hozzá, hogy ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa lehessen - mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságnak fideszes elnöke, miután látogatást tett a Terrorelhárítási Központban, Budapesten.Németh Szilárd közölte: a bizottság elnökeként tesz látogatást az ország honvédelmi és rendészeti szerveinél, ebbe a sorba illeszkedik a terrorelhárításnál tett látogatása is. Elmondása szerint előadást hallgatott meg a TEK működéséről, illetve egy szimulált terrorcselekmény felszámolását is megtekintette.

    
A politikus elmondta, a TEK-nél tett látogatása meggyőzte őt arról, hogy igaza van Christiane Hoehnnek, az EU terrorelhárítási koordinátora különleges tanácsadójának, aki szerint a TEK létrehozása mérföldkő volt az EU terrorizmusellenes programjában, és minden uniós tagállamnak szüksége lenne egy TEK-hez hasonló terrorelhárítási központra.


    

Németh Szilárd köszönetét és tiszteletét fejezte ki a bizottság elnökeként és országgyűlési képviselőként a TEK vezetőinek és munkatársainak, mert nem kis mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa lehessen. Hangsúlyozta: a felderítési igazgatóság előadása visszaigazolta, hogy a terrorcselekmények és a migráció "kéz a kézben jár", gyakorlatilag a migrációs hullámmal érkeznek a terroristák Európába, és rögtön kapcsolatot keresnek a második, harmadik és negyedik generációs, Európában élő társaikkal.
   

A műveleti igazgatóság tájékoztatójából azt emelte ki, hogy élő, napi együttműködés van a TEK, valamint a hazai és nemzetközi társszervek között, a szoros információáramlás garantálja az ország biztonságát, a magyar terrorelhárítás "a világ vérkeringésében van". Megjegyezte: nemzetközileg is elismert a TEK orvosi, illetve küzdősportképzése, a mesterlövész-akadémia kialakítása pedig folyamatban van.
    

A személyvédelmi igazgatóság munkájából azt emelte ki, hogy ha Magyarország határain túl valaki terrorcselekmény áldozata lesz, vagy túszként tartják fogva, az számíthat a TEK támogatására és arra, hogy hazahozzák. Megjegyezte: eddig hat ilyen akciója volt a TEK-nek. Kitért arra is, hogy az erőszak monopóliuma az államé, és bár egyesek szeretnének olyan testületeket létrehozni, "mint a Munkásőrég vagy a Magyar Gárda", a TEK ennek megakadályozásában is szerepet vállal.
   

Németh Szilárd megjegyezte: vannak ellenzéki képviselők, pártállástól függetlenül, akik kétszínűek, mert miközben a TEK bemutatóin bólogatnak, a költségvetés vitájában pénzt akarnak elvonni a szervezettől. Németh Szilárd idézte Molnár Zsoltot (MSZP), a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, aki meg is akarta szüntetni a TEK-et 2014-ben. Megjegyezte: az ezt szándékozók Magyarország biztonságát akarják gyengíteni.
   

A politikus arra a felvetésre, hogy amennyiben sorozatosan nem tart ülést a nemzetbiztonsági bizottság (amelynek Németh Szilárd az alelnöke), akkor nem valósul meg a szolgálatok feletti civil kontroll, azt mondta: óriási kockázat lenne az LMP által tervezett civil kontroll, amikor egy "afgán embert akarnak behozni a bizottság ülésére", ahogyan nem ért egyet Demeter Márta (LMP) javaslatával sem, hogy a Soros Györggyel kapcsolatban álló civil szervezetek ellenőrizzék a szolgálatokat.
    

Jelezte: semmi nem indokolta, hogy két rendkívüli ülést is összehívjon a bizottság elnöke, az pedig főleg nem, hogy információhoz jussanak azok, akik "összekacsintanak Soros Györggyel" a bevándorlás témájában. Mint mondta, a sorban következő ülésre elmennek, és ha lesz olyan kérdés, ami a nemzet biztonságával kapcsolatos, meg fogják tárgyalni.
    

A politikus kérdésre válaszolva elmondta: a sajttájékoztatón azért nem vesz részt Hajdu János, a TEK főigazgatója, mert ő erre kérte, mondván, az egy politikus sajtótájékoztatója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com