Németh Szilárd: az E.ON ne avatkozzon be a választásba!

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke arra hívta fel kedden az E.ON energiaszolgáltatót, hogy ne avatkozzon be az áprilisi országgyűlési választásba.Németh Szilárd kedden látogatást tett a Terrorelhárítási Központban. Utána sajtótájékoztatóján arra a felvetésre, hogy az E.ON bejelentette, a nemzeti gázszolgáltatónál is olcsóbban adják a gázt, mivel azt a szabadpiacról szerzik be, és így várhatóan éves szinten 13 ezer forintot is megspórolhatnak a fogyasztók, a politikus azt kérte, az emberek ne hagyják becsapni magukat.


    
Megjegyezte: aki elfogadja az E.ON ajánlatát, az "kimegy a szabadpiacra" két évre. Németh Szilárd az E.ON-nak azt javasolta, "kicsit fogja vissza az agarakat", és ne avatkozzon be a választásokba. Úgy vélte, az energiaszolgáltató ajánlatával egyértelműen a politikai adok-kapokba száll be, Brüsszel oldalán. Mint mondta, az Európai Unió meg kívánja szüntetni minden tagállamban a védett piacot, a teljes liberalizáció érdekében.
  

A politikust kérdezték az EU Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) Elios-üggyel kapcsolatos jelentésről is, ezzel kapcsolatban azt mondta, az nem más, mint "brüsszeli kampányjelentés", beavatkozás az áprilisi országgyűlési választásba. Ráadásul - tette hozzá - a vizsgált időszakban Simicska Lajos volt az Elios tulajdonosa.
    

Azzal kapcsolatban is kérdezték a politikust, hogy sajtóhírek szerint saját plakáttörvényüket megszegve, a listaárnál olcsóban jutottak plakáthelyekhez. Erre Németh Szilárd úgy reagált, ez "ócska hazugság", betartják a vonatkozó jogszabályokat. Arra a felvetésre, hogy ellenzéki pártok nem tudnak plakáthelyekhez jutni, kifejtette: a magyar választási rendszer egyforma lehetőséget biztosít a legkisebb és legnagyobb pátnak is, egyforma a pénzügyi támogatásuk és a hirdetési piachoz is egyformán férnek hozzá.
    

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltjének felvetésére, hogy a kormánynak több pénzzel kellene támogatnia a civil szervezeteket, kijelentette: évi 60-70 milliárd forintot fordítanak erre. Mint mondta, "egy feladatra nem mehet" pénz, nem fogják finanszírozni, hogy a bevándorlást segítő szervezetek terjeszkedjenek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com