Németh Szilárd: Karácsony állítsa le az egykori csepeli iskola hajléktalanszállóvá alakítását!

Karácsony Gergely főpolgármester állítsa le az egykori csepeli szakiskola hajléktalanszállóvá alakításának előkészítését és kezdjen érdemi párbeszédet a XXI. kerület vezetésével, valamint a városrész önkormányzati képviselőivel! - sürgette Németh Szilárd, a városrész fideszes országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón.A politikus arra szólította fel a főpolgármestert, állíttassa le az épület műszaki átalakítására tett lépéseket.

Az ügy előzménye, hogy Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz-KDNP) hétfőn nyílt levelet tett közzé, melyben Karácsony Gergelynek tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy - értesülése szerint - a főváros hajléktalanszállót tervez kialakítani a kerület egyik forgalmas, a belvároshoz tartozó részén.

    
Németh Szilárd közölte, kedden a főváros egy levélben elismerte, hogy valóban erre készül a Táncsics Mihály utca 82-84. száma alatti, egykori iskolaépületben. Elmondta, Karácsony Gergely egyik helyettesétől kapott válaszlevelet Borbély Lénárd polgármester; ebből egyértelműen kiderül, hogy a csepeliek megkérdezése nélkül, érdekeik és akaratuk ellenére akarnak ott egy hajléktalanszállót létesíteni.
    

Közölte, a szállóra a "gazdagabb belvárosi kerületekből több száz hajléktalant szándékoznak kitelepíteni Csepelre". Elmondta, a levélből kiderül az is, hogy "Soros György embereivel dolgoztatták ki a folyamatot, aminek részeként Csepelre kell majd költöznie több száz hajléktalannak". Szerinte az intézmény működését is egy Soros György által fenntartott szervezetnek akarják átadni.
    

Közölte, a levélből kiderül továbbá, a főváros vizsgálja azt is, hogy az épület alkalmas lehet-e "járványügyi válságkezelés céljából történő használatba vonásra". Erre utalva, a "csepeliek véleményét tolmácsolva" azt mondta: a Pesti úti idősek otthonában történtek után a főváros inkább ott védekezzen, ahol arra szükség van.
    

Németh Szilárd emlékeztetett arra is, hogy a többszörösen hátrányos helyzetű fiataloknak szakmát adó Mérei Ferenc Szakiskola épületét 2007-ben éppen a főváros záratta be. Közölte, várja azt is, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőnek mi a véleménye a csepeli hajléktalanszálló megnyitása és több száz hajléktalan odaköltöztetéséről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com