Németh Szilárd: katonák nélkül nem ment volna a védekezés

Katonák nélkül nem ment volna a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon sem, a honvédség és tartalékosai jelentős részt vállaltak a feladatokból - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Nagykanizsán.Németh Szilárd a nagykanizsai katonai toborzópont megnyitásakor azt mondta, hogy a katonák segédkeztek a kórházak irányításában, az idősotthonok fertőtlenítésében, a kritikus infrastruktúrákat kezelő vállalatok irányításában, valamint közterületi járőrszolgálatot adtak.

    
Az államtitkár közölte: a honvédség fejlesztési programjával igyekeznek újjáéleszteni a hagyományokat. A nagykanizsai toborzópont révén lehetőség nyílik arra, hogy az egykor jelentős katonavárosban újból létrehozhassanak egy zászlóaljat - mondta. Megjegyezte: a 172 éve létező magyar honvédség is mély válságban volt 2010-ben, a második Orbán-kormány megalakulásakor, amikor mindössze 17 önkéntes tartalékosa volt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mára ez a szám elérte a 9600-at, közülük több mint 4000 a területvédelmi tartalékos katona.
    

Az elmúlt hónapokban a tartalékosok részvételével fertőtlenítettek 997 idősotthont, 51 kórházban állítottak katonai parancsnokot, 17 helyőrségben pedig járőrszolgálatot is adtak. A tartalékosok a raktárok őrzésében is szerepet vállaltak - tette hozzá. Nagykanizsán, a városközpontban lévő Tourinform-irodában alakították ki a toborzópontot, a helyszín zért jó választás, mert "bent van a társadalom szövetében" - fogalmazott Németh Szilárd.
    

Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség főparancsnokának helyettese elmondta: az állampolgárok támogatása, részvétele nélkül nem lehetne a térség modern, ütőképes hadseregévé tenni a Magyar Honvédséget. A katonai pálya iránti érdeklődést jelzi, hogy míg januárban 140, addig áprilisban már 853 érdeklődő volt Nagykanizsán. A speciális területvédelmi szolgálatra az országban két megyéből, Szabolcs-Szatmár-Beregből és Zalából - azon belül is a nagykanizsai járásból - regisztrálták a legtöbb jelentkezőt - közölte az altábornagy.
    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője is azt hangsúlyozta, hogy "katonák nélkül nehezen lesz rend egy társadalomban", látható, hogy Magyarországon a veszélyhelyzet ideje alatt is fegyelmezettség volt, sokat segítettek a katonák a polgári életben.
    

Utalt arra, hogy a városban egykor öt laktanya is működött, ezek megszűnése komoly veszteséget jelentett a település életében. Biztatónak nevezte, hogy egy új zászlóalj felállításával újra katonaváros lehet Nagykanizsa. Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnökeként sorolta, hogy Zalában 21 idősotthonban és szociális intézményben, 47 ezer négyzetméternyi területen végzett fertőtlenítést a honvédség.
    

A megye mind a négy kórházában katonai parancsnok segíti az orvos-igazgatók munkáját, valamint Zalaegerszegen és Nagykanizsán a vízművek élén is segítenek - mondta. A járvány következtében március közepe óta 4000 ember veszítette el a munkáját Zalában, az ő álláskeresésük sikere érdekében a honvédség által biztosított lehetőségekre is felhívják a figyelmet a kormányhivatal foglalkoztatási szolgálatánál - jelezte Sifter Rózsa.
    

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) közölte, hogy az új nagykanizsai toborzópont révén újból "hazatalált a városba a katonaság". Az itt élők ragaszkodnak a hajdani laktanyák és a honvédség emlékéhez, mostantól pedig a katonák is újból otthon érezhetik magukat a városban - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com