Németh Szilárd: kétezerrel többen vannak börtönben a háromcsapás törvény óta

A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos, a zsúfoltság alapja az, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be - mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán Vácon.Az úgynevezett három csapás-törvény értelmében a harmadik erőszakos bűncselekménynél megkétszereződik a kiszabható büntetés, és ha ez meghaladja a húsz évet, akkor a bírónak életfogytiglant kell kiszabnia. Németh Szilárd a Váci Fegyház és Börtön kultúrtermében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy mindenképpen szeretnék felszámolni a túltelítettséget, de a családok támogatása megelőzi a börtönépítést.

    
Hozzátette: a magyar büntetés-végrehajtás 29 intézetből és 12 gazdasági társaságból áll. Több mint 17 ezer ember van elzárva. A büntetés-végrehajtásban az álláshelyek 91 százaléka betöltött, ez az arány a kidolgozott életpályaprogramoknak köszönhetően remélhetőleg javulni fog - mondta. A kormánypárti politikus szólt arról is, hogy a migráció "Európára szabadította a terrorcselekményeket" is. Embercsempészet ügyében 190 magyar és 220 külföldi állampolgár van őrizet alatt, a migrációs törvény kijátszása miatt pedig 445 külföldi. Ez a szám csak azért ilyen kicsi, mert megépült a kerítés - tette hozzá.
   

A munka, az oktatás és a képzés fontos része a fogvatartottak későbbi reintegrációjának - emelte ki, hozzátéve: szeretnék, hogy akik bekerülnek, azok lehetőség szerint lássák el magukat. Magyarországon 13 ezer rab dolgozik, amivel Európában az elsők vagyunk - hangsúlyozta. Németh Szilárd megköszönte a fogvatartottaknak, hogy hozzájárultak az ország megvédéséhez, utalva ezzel arra, hogy a második határkerítést ők építették ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com