Németh Szilárd: még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre

Még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre - hangoztatta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.Az államtitkár felidézte, jövőre mintegy 513 milliárd forint lesz a honvédelmi költségvetés. Azt is elmondta: ebből 150 milliárd forintot fordítanak haderőfejlesztésre. Németh Szilárd, az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt is kiemelte: a honvédelmi kiadások kerete több mint 85 milliárd, míg a belügyi szervek költségvetése mintegy 40 milliárd forinttal emelkedik jövőre. "A biztonság nem lehet pénz kérdése", és ha kell, még többet fordítanak e célra - mondta, ezért is nevezve fontosnak, hogy az országvédelmi alap keretét ötven százalékkal növelték.

    
Az államtitkár elmondta: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési terv honvédelmi része a katonákról szól. Jövőre is 5 százalékkal növelik a katonák illetményét - emlékeztetett Németh Szilárd, hozzátéve: szeretnék vonzóvá tenni a katonai pályát. A haderőfejlesztés kapcsán azt mondta: az eddig beszerzett új repülők és a meglévő helikopterek felújítása után, új helikopterek beszerzése jelenti a légierő fejlesztésének egyik sarokpontját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com