Németh Zsolt: a magyar szuverenitás helyreállítását is jelentette a parlament létrejötte

A magyar szuverenitás helyreállítását is jelentette a rendszerváltáskor a parlament létrejötte - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Az Országgyűlés szombaton ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament. Németh Zsolt elmondta: a jelenlegi Országgyűlésben hatan vannak, akik a parlament harminc évvel ezelőtti megalakulásakor is képviselők voltak. Köztük öten folyamatosan képviselők voltak.

    
A fideszes politikus azt mondta: a rendszerváltozás sikeres volt. Ez többek között annak köszönhető, hogy volt ehhez egy többé kevésbé egységes politikai akarat, egy társadalmi konszenzus. Kiemelte: sajnálatosnak tartja, hogy a jelenlegi ellenzék nem tud elvonatkoztatni attól, hogy ellenzékben maradjon, így vélhetően nem tudnak egy közös politikai nyilatkozatot elfogadni a szabad Országgyűlés megalakulásáról, hogy egy nemzeti minimumot, közös alapot alakítsanak ki a politikai életen belül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com