Németh Zsolt: "Jobb pályán" az idei rendezvény mottója

"Jobb pályán" a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23-28. között tartanak.Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a szabadegyetem alapítója keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: nagyon fontosnak tartják a mostani politikai körülmények között is azt az elvet, hogy jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni.     Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja - állapította meg.
    

Úgy látta, rég volt olyan nagy szükség a gondolkodásra, a politikai kérdések elemzésére, mint most.  Németh Zsolt az orosz-ukrán háborút politikai korszakhatárnak nevezte, kiemelve: a háború és béke kérdése meghatározza a következő évtizedeket, a politikai, közéleti kérdések mellett a gazdaság jövőjét is. A fideszes politikus a magyar miniszterelnök "békemisszióját" már most sikeresnek nevezte.
    

Egyedülálló az a visszhang, amit a békemisszió kiváltott, és érzékelhető a trendfordulat a békenarratívákban. Egyre erőteljesebb visszhangot kap, hogy nem lehet katonai megoldásban gondolkodni, hanem diplomáciai megoldásra van szükség - húzta alá, rámutatva: a "békemisszió" fontos állomása lesz Tusványos, ahol szombaton mond beszédet a kormányfő.
    

A külügyi bizottság elnöke kiemelte: a béke gondolata önmagában nem elég, a megvalósulása azon múlik, van-e megfelelő politikai erő és befolyás.

A Patrióták Európáért frakció megalakulása egyfajta fordulatot jelez Európában, hosszú ideje "benne van a levegőben" a nemzetközi jobboldal megerősödése, és ez nem is lehet vita tárgya az európai parlamenti választások függvényében - mondta. Az új frakció feladatának nevezte a közösségi, nemzeti és egyéni alapjogok védelmét. A tömörülés az Európai Parlament harmadik erejévé, "élcsapattá vált" - vélte. Fontosnak tartotta, hogy az új frakcióban az általános alelnöki posztot Gál Kinga tölti be.
    

A magyar uniós elnökséggel kapcsolatban kiemelte, hogy különösen fontos, hogyan tudnak Magyarország arculatán javítani, szembeszállni a Magyarországot sújtó előítéletekkel, amely a magyar politikát érinti. Jelezte: elmondják majd, hogy a tűzszünetre vonatkozó javaslatuk nem szolgál orosz érdeket. Szemben Stolz német kancellár kijelentésével, nem az ukrán kapitulációt célozzák, hanem az esélyt arra, hogy Ukrajna szuverén, demokratikus országgá válhasson - mondta. Úgy látják, ennek esélyei a háború elhúzódásával napról napra romlanak.
    

A jövő tervezését illetően hangsúlyos helyen említette a határon túli magyar közösségeket. Ahogy Európában, úgy itt, a térségben is szeretnék, ha az életminőség javulna, aminek nagyon fontos része a kisebbségi jogok biztosítása. A magyar elnökségi prioritások között kiemelte a kulturális sokszínűség és örökség védelmét célzó pontot - közölte Németh Zsolt.
    

Kitért arra is, hogy választási év kellős közepén vannak, Romániában parlamenti és elnökválasztást tartanak még az év folyamán. Elkötelezettek az erős magyar képviselet megőrzése mellett - hangoztatta, és célként jelölte meg, hogy meg tudják védeni az etnikai alapon szerveződő politikát a külhoni magyarság számára. Ezt a típusú politizálást jelentős támadások érik, de nem hajlandóak kompromisszumot kötni - rögzítette Németh Zsolt.
    

Felidézte, hogy 1990-ben még Bálványosfürdőn rendezték meg az első szabadegyetemet és fesztivált, amelyet hét évig tartottak azon a helyszínen. Ezután költöztek át Tusnádfürdőre, de lassan azt a helyszínt is kezdik kinőni - jegyezte meg, hozzátéve: a helyszínnek óriási a vonzereje, a Kárpát-medence egyik legszebb üdülőhelye. Kötetlen körülmények között van lehetőség az eszmecserére az anyaországiak, a határon túliak és az európai fiatalok között.
   

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy ők nem sokat változtak az elmúlt 33 évben, de a világ annál inkább. A Jobb pályán mottóról szólva kiemelte, sokan temetik a politikai pálya jobb- és baloldalra történő felosztását, de ők mégis ragaszkodnának hozzá. Az alapítók meghatározott értékrend mentén gondolták végig Tusványost, s mindig a jobbra való törekvés jellemezte a szervezők munkáját - mondta. A politika feladatának nevezte, hogy a nemzetpolitikai kérdéseket napirenden tartsa, úgy látta, ez sikeresen megvalósult.
    

Ilyen gazdag programmal még nem készültek - mondta, és többi között kiemelte - az olimpiához kapcsolódva - a sporttal kapcsolatos rendezvényeket. Tárnok Mária magyarországi főszervező, a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: ezer előadó lesz jelen a nyári egyetemen, amelyet 76 partnerrel közösen 34 programhelyszínen, 3 ezer szervező közreműködésével készítettek elő.
    

Jelezte: kedd este megnyílik az online regisztrációs felület, szombatra külön regisztráció lesz, amelyet a honlapon lehet megtenni. Négy óra előtt a belépés ingyenes a tábor területére - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com