Németh Zsolt: négy magyar párt lett tagja a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI-nek

A Fidesz mellett négy magyar párt is tagja lett a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI-nek - tudatta Németh Zsolt, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének a vezetője kedden az MTI-vel.Németh Zsolt telefonon nyilatkozva elmondta: a szervezet közgyűlése a Fidesz mellett - amely évek óta tagja a CDI-nek - négy magyar pártot is a tagjai közé fogadott a közgyűlési döntésével. Tag lett a KDNP, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

    
Elmondta, a Fidesz-delegációja a CDI végrehajtó bizottsága és közgyűlése évi rendes ülésén vesz részt az afrikai Zöld-foki szigeteken. A delegáció tagja Németh Zsolt mellett, Novák Katalin államtitkár, a Fidesz alelnöke és Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke. Németh Zsolt szólt arról, hogy külön megbeszélést folytattak a szervezet főtitkárával. A szervezet az elkövetkezendő években további növekedésre és minőségi gyarapodásra számít, új intézetet, női és ifjúsági szervezetet hoz majd létre - mondta.
    

Kitért arra is, hogy kétoldalú megbeszélést folytattak a vendéglátó ország miniszterelnökével, José Ulisses Correia e Silvával és áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat. Komoly lehetőségek vannak a vízipari, az oktatási, az innovációs, illetve a turisztikai együttműködésben - mondta Németh Zsolt, majd fontosnak nevezte, hogy az Európai Unió fejlesztés- és migrációs politikája ebben a keretrendszerben alakuljon az elkövetkezendő években.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com