Németh Zsolt: Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény vitáját

Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény vitáját, olyan nyelvi szabályozást kell elfogadnia, amely összhangban áll az európai normákkal és nem csökkenti az ukrajnai kisebbségek, köztük a magyarok megszerzett jogait - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, a Nyelvi jogok Ukrajnában címmel az Európa Tanácsban szervezett kerekasztal-beszélgetésen kedden.Németh Zsolt aláhúzta, aggodalomra ad okot az ukrán nyelvtörvény, az ugyanis abszurditásokat tartalmaz, a magánélet területére akarja száműzni a kisebbségi, köztük magyar nyelvet. Kijelentette, Magyarország értetlenül áll a szabályozás előtt, amely tovább növeli az oktatási törvény által már korábban előidézett feszültséget.


Véleménye szerint a helyzet kezelésére az egyetlen lehetőség az lenne, ha Ukrajna megfogadná az Európa Tanács emberi jogi biztosának tanácsát, Dunja Mijatovic ugyanis egyértelműen felszólította Kijevet arra, hogy nyújtsa be a törvény tervezetét a Velencei Bizottsághoz, várja meg annak kialakított álláspontját és csak ezt követően kerüljön sor a törvény elfogadására.

    
"Ukrajnának nem lehet érdeke, hogy elszigetelődjön.

Ha van a békének útja, ha van a nyugati integrációnak perspektívája, az csak az emberi, és köztük a kisebbségi jogok tiszteletben tartásán keresztül vezet" - fogalmazott. Az ukrán elnökválasztás első fordulójának eredménye alapján megalapozottak lehetnek azok a remények, hogy Ukrajnának új pályára sikerül állítania nemzetközi kapcsolatait, rendezni tudja a nehéz geopolitikai konfliktusait, valamint a kisebbségi jogok tiszteletben tartására fogja alapozni belpolitikai tevékenységét.
    

A politikus elmondta, azt is, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében nagyon komoly támogatást élvez a Magyarország által képviselt álláspont, a szervezet ugyanis nyolcvan százalékot is meghaladó többséggel fogadta el korábban azt a határozatot, amelyben egyértelműen elítélte az oktatási törvényt és felszólította Ukrajnát, hogy forduljon a Velencei Bizottsághoz. Román javaslatra újabb határozat elfogadására kerülhet sor a tárgyban, amely az aktuális helyzetre szabottan határozná meg azokat a normákat, amelyeket Kijevnek tiszteletben kell tartania.
    

Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy az elnökválasztás eredményképpen erre az intézkedésre már nem lesz szükség. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az MTI-nek nyilatkozva leszögezte, egyértelművé vált, hogy Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény elfogadását, mert az sem az ukrán alkotmánynak, sem pedig az európai elvárásoknak nem felel meg.
    

"Ha szükséges, egy nyugodtabb időszakban kell visszatérni a szabályozáshoz, amikor az érintett kisebbségekkel, valamint az európai intézményekkel egyeztetve tárgyalnak arról" - fogalmazott. Csak olyan nyelvtörvényt szabad elfogadni, amely kielégíti a kisebbségek igényeit - húzta alá. Vincze Lóránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: Ukrajna rossz úton jár. Noha alkotmányba illesztett módon európai útra szeretne lépni és uniós csatlakozást akar hosszú távon, a kisebbség jogait csorbító szabályozásaival ellentétes irányba indul. Sajnálatosnak nevezte, hogy a közép-kelet-európai térség számos állama csupán külső nyomás hatására hajlandó a törvénykezését betartani és nem szűkíteni a kisebbségi jogokat.
    

"A tét a kisebbségek számára a megmaradást jelentő identitás megőrzése és továbbadása, európai szempontból pedig a térség stabilitásának biztosítása" - fogalmazott. Noha a magyarok között most a kárpátaljaiak sorsa a legnehezebb a Kárpát-medencében, ugyanez a megközelítés érvényes a felvidéki, vagy az erdélyi magyarok jogainak esetében is - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com