Nemzeti Emlékezet Bizottsága: legalább 200 ezer magyar halt meg a szovjet táborokban

Legalább 200 ezer magyar halhatott meg szovjet táborokban a második világháborúban - mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.A műsorban arról beszéltek, hogy az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság megállapodása értelmében Magyarország megkapja hatszázezer, a második világháborúban szovjet táborokba került magyar fogoly azonosító kartonját.

    
Földváryné Kiss Réka szerint a levéltári munka mellett intenzív diplomáciai tárgyalás is segítette azt, hogy Magyarország megkaphatja az azonosító kartonokat. A dokumentumok tartalmazzák a foglyok személyes adatait, elfogásuk körülményeit, státuszukat és rabságuk helyszínét. A segítségükkel kideríthető az is, hogy hol és mikor haltak meg az elhurcoltak, ami nagyon fontos információ az érintett magyar családok számára, hiszen sokan a mai napig nem tudják, mi történt a rokonaikkal - mutatott rá.
    

Hozzátette, hogy a dokumentum egy számot is tartalmaz, ami szintén nagyon fontos információt hordoz: mindenkiről vezettek egy dossziét, ami adott esetben 30-50 oldalnyi volt, s további részleteket tartalmaz az elhurcoltakról. A magyar szakembereknek hatalmas munkát fog jelenteni, hogy a cirill betűkkel írt dokumentumok segítségével beazonosítsák a pontos családneveket, településeket. A feldolgozott információt egy magyar nyelvű adatbázisba töltik fel, ami - reményeik szerint - mindenki számára elérhető lesz - mondta az elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com