Nemzeti Légiót hozott létre a Mi Hazánk

Nemzeti Légió elnevezéssel honvédelmi, hagyományőrző szervezetet hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be a párt elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.A Nemzeti Légió nem a korábban az MSZP és a Fidesz által aljas módon betiltott és a Jobbik által elárult Magyar Gárda jogutódja, de eszmeiségének és szellemiségének örököse - fogalmazott Toroczkai László.

    
Azt mondta, az egyesületi bejegyzés alatt álló szervezet alapvető missziója a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása, illetve katasztrófahelyzetekben, például árvíz idején az élet- és vagyonvédelem. Kijelentette, az elmúlt évtizedben nem szűntek meg, sőt súlyosbodtak azok a tényezők, amelyek korábban a Magyar Gárda megalakulásához vezettek. Vagyis az elszánt, magukért tenni akaró magyar embereknek joguk van ahhoz, hogy megszervezzék saját védelműket - értékelt.
    

Toroczkai László szerint aktualitást ad a légió létrehozásának, hogy éppen száz éve alakult meg a Nemzeti Hadsereg, amely Horthy Miklós vezetésével "megtisztította az országot a kommunistáktól". Csakúgy, mint száz évvel ezelőtt, ma is az anarchia felé halad az ország, hiszen van olyan cigány párt, amelyik cigány tartományt akar leválasztani Magyarországról és olyan település, Törökszentmiklós, ahol cigány klán tartja rettegésben a helybelieket - mondta.
    

Kijelentette, az anarchia, a bűnözők elleni fellépés mellett a légió feladatának tekinti, hogy támogassák azon magyar emberek ezreit, akiket jogtalanul kilakoltatnak. Ezért jelen lesznek a kilakoltatásoknál is. Toroczkai László közölte, a rendőrségi tiltás ellenére mindenképpen megtartják a Törökszentmiklósra meghirdetett demonstrációjukat.
    

Arról is szólt, hogy a Nemzeti Légió zászlóbontása június 1-jén Szegeden lesz. A szervezet vezetője Födelmesi László, a Francia Idegenlégió volt katonája lesz, stratégiai szövetségesük pedig a Betyársereg. A sajtótájékoztatót terepszínű egyenruhás "légionáriusok" gyűrűjében tartotta Toroczkai László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com