Nemzeti Vágta - Megnyitották a rendezvényt a fővárosi Hősök terén

A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával, majd a települések képviselőinek fogadalomtételével nyílt meg hivatalosan a 2013-as, immár hatodik Nemzeti Vágtát szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén.

A magyar katonai hagyományok ápolása szempontjából kiemelkedő esemény alkalmából Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke és Mondok Gyula társelnök, Székely Tibor, a vágta főkapitánya, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében Ézsiás Vencel koszorúzta meg az emlékkövet, a versenyen részt vevő települések polgármesterei pedig virágokat helyeztek el ez emlékműnél.

nemzetivagtaA 2013-as Nemzeti Vágta az idén "a legvitézebb vitézként" is emlegetett Simonyi óbester, vagyis báró Simonyi József emléke előtt tiszteleg. Vargha Tamás államtitkár beszédében elmondta: Simonyi személyes bátorsága, vezetői képessége előtt a korabeli Európa közvéleménye és uralkodói egyaránt adóztak: a napóleoni háborúk hőseként személyes adottságainak és bravúrjainak köszönhetően tiszteletet és dicsőséget szerzett nemcsak azok között, akikkel együtt szolgált, hanem azok körében is, akik ellen harcolt. Hozzátette, Simonyi Józsefen kívül fejet hajtanak mindazok előtt az ismert és ismeretlen harcosok előtt is, akik életüket és vérüket áldozták Magyarország függetlenségéért.
Az államtitkár kiemelte: a vágta dicsősége, hogy a szélrózsa minden irányából gyűjti össze a versenyzőket, össznemzeti bajnoksággá téve a háromnapos eseményt.

Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya kijelentette: a hagyományőrző programsorozat egyszerre neves verseny és tisztelgés azok előtt, akik vitézségükkel világhírűvé tették a magyar könnyűlovasságot és megajándékozták a huszár szóval a világ szinte összes nyelvét. Az ünnepi beszédek után a magyar hagyományőrző huszárok közreműködésével felvonultak a magyar történelem korszakait felelevenítő lovasok. Őket a versenyben részt vevő hetvenkét település lovasainak felvonulása követte. A versenyzők nnepélyes fogadalmat tettek, majd az ágyúszóval hivatalosan is megkezdődött a 2013-as Nemzeti Vágta.

Szombat délután a kishuszárvágtával, majd a települések előfutamaival folytatódik a program, amelyet a fogatvágta előfutamai, jótékonysági sztárfutam, korlátugrató verseny színesít. A középfutamokat, a nemzetközi futamot, további a bemutatókat és a döntőt vasárnap tartják. A közönség a lelátókról vagy a Hősök teréről követheti figyelemmel az eseményeket.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az idén sem maradhat el az Országkonyha: a Műcsarnok és az Ötvenhatosok tere között a tradicionális magyar ételek és italok sorát kóstolhatják meg a vendégek. Az Andrássy úti Vágta Korzón pedig a részt vevő települések és a nemzetközi futam országai mutatják be kultúrájukat, tradícióikat.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com