Nemzetiségi szószóló: a mindenkori Magyarország számíthat a ruszinokra (2. rész)

A Rákóczi-szabadságharc idején és az azóta eltelt évszázadokban a ruszin nép bizonyította, hogy a mindenkori Magyarország számíthat rá, a ruszinok a magyar nemzet fontos és hűséges alapkövei - jelentette ki az Országgyűlés nemzetiségi szószólója szombaton Egerben.Giricz Vera az Országos Ruszin Önkormányzatnak a Ruszin Nemzeti Ünnep alkalmából tartott rendezvényén felidézve a ruszin (rutén) nép történelmét aláhúzta: népük soha nem hagyta cserben a magyar nemzetet, válságos pillanataiban a ruszinság mindig "hitvallást tett a magyarok mellett".

    
Mindeközben a történelem közösen megélt viharai megerősítették a ruszinok hitét abban, hogy nyelvük és vallásuk gyakorlásával kultúrájuk és nemzetiségük fennmaradhat, sőt kivirágozhat - tette hozzá.     Giricz Vera köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, amely szavai szerint jelentősen - hét év alatt 88 millióról több mint 210 millió forintra - növelte a ruszin nemzetiségi programok támogatását.
    

"Magyarok és ruszinok soha nem voltak egymás ellenségei: közös jövőről gondolkodtak és segítették egymás szabadságtörekvéseit" - jelentette ki Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke. Megjegyezte: a közösség hálával tartozik a magyar államnak, amely segítséget nyújt egyebek mellett olyan, a ruszinok számára fontos célok megvalósításában, mint a nemzetiség muzeális gyűjteményének és kiállítóhelyének bővítése, a magyar-ruszin szótár elkészítése, vagy éppen a Debrecenben várhatóan ősszel megnyíló ruszin-magyar közösségi ház kialakítása.
    

Rázsi Botond, Eger alpolgármestere köszöntőjében rámutatott: a magyarság odafigyel a többi nemzetiségre és vallja: egyetlen nemzet sem előbbre való, vagy értékesebb a másiknál. Szavai szerint a nyelv, a kultúra talán az identitás megélésének legfontosabb eszközei, melyek csúcspontját az ünnepek jelentik. A ruszinok ezen az ünnepen is bizonyítják: büszkék nemzetiségükre és összetartozásukra, Eger pedig büszke ruszin nemzetiségű lakóira és arra, hogy otthont adhat ennek az eseménynek - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com