Nemzetközi hívásokkal tízmilliós kárt okozó brit csaló ellen emeltek vádat Szegeden

Vádat emeltek azzal a harmincöt éves brit férfival szemben, aki társaival hat éve Szegeden nemzetközi hívásokat bonyolított megtévesztett magánszemélyek telefonjairól, több millió forintos kárt okozva - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.A férfit az ügyészség jelentős kárt okozó számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény bűntettével vádolja. A vádirat szerint a férfi arra kérte egy szegedi ismerősét, keressen olyan embereket, akiknek vezetékes telefonjuk van. A férfi két társával ennek alapján 2013. április 12-én és 13-án három lakást kerestek fel. Azt mondták az ott lakóknak, hogy külföldi telefontársaság számára tesztelik a telefonvonalat, miközben valójában egyszerre több száz, emelt díjas, nemzetközi telefonhívást indítottak.

    
A telefontársaság a hívások után mintegy 19,5 millió forint forgalmi díjat számlázott ki a sértetteknek. Később ezt a szolgáltató méltányosságból jóváírta. A nemzetközi telefonhívásokkal a telefontársaságnak csaknem 6 millió forintos összekapcsolási díja keletkezett. A vádlottat európai elfogatóparancs alapján fogták el, majd adták át a magyar hatóságoknak.
    

Az új büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel élve az ügyészség egyezséget kötött a bűnösségét beismerő gyanúsítottal. Ennek alapján a vádhatóság másfél év börtönbüntetés kiszabását kérte a férfira, aki vállalta a keletkezett kár megtérítését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com