Nemzetközi orgazdacsoportok tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten

Vádat emeltek két nemzetközi orgazdacsoport tagjai ellen, akik bűncselekménnyel megszerzett járműveket adtak el hamis okmányokkal, átütött alvázszámokkal - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.Négyessyné Bodó Marianna közölte: az olasz, magyar, román és líbiai férfiakból álló bűnözői csoport egyik olasz tagja 2017 és 2019 között lopásból, sikkasztásból és csalásból származó nagy értékű személyautókat szerzett meg. A gépkocsik között több olyan volt, amelyet Olaszországban hamis okmányokkal bérbe vettek, de nem adtak vissza, hanem az orgazdacsoport olasz felhajtó emberéhez kerültek.


Ő telefonon átküldte a jármű fotóit román társának, és ha tetszett neki, akkor egy másik olasz társuk sofőrként Magyarországra hozta. A vádlottak az átütött alvázszámú járművek értékesítéséhez hamis forgalmi engedélyeket, igazolásokat és adásvételi szerződéseket használtak. A líbiai és magyar állampolgárságú orgazdák a reális árnál jóval olcsóbban jutottak az autókhoz, amelyeket később piaci - vagy ahhoz közeli - áron értékesítettek.
    

A másik orgazdacsoport egyik tagja - olasz kapcsolatai révén - lopott munkagépek és traktorok magyarországi értékesítését szervezte úgy, hogy az ehhez szükséges pénzt négy másik magyar társa biztosította. Volt, hogy a munkagépekhez harmadáron jutottak hozzá, és tetemes haszonra tettek szert az eladásukkal. A két orgazdacsoport két év alatt tizenegy nagy értékű személyautó és nyolc munkagép szervezett eladásában működött közre.
    

A nyomozók a járműveket magyarországi vevőjüknél lefoglalták. Az egyik vádlottnak azért is felelnie kell, mert az átvett vételárelőlegekből a kialkudott munkagépek beszerzését nem intézte el és a pénzzel sem számolt el. A megyei főügyészség tizennégy ember ellen üzletszerűen elkövetett orgazdaság, közokirat-hamisítás és egyedi azonosító jellel visszaélés, kettő ellen pedig csalás miatt emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com