Népesedéspolitikai vitát kezdeményez a Mi Hazánk

Vitára hívja Csák János kultúráért és innovációért felelős minisztert Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese arról, miként kellene kezelni az ország - szerinte tragikus és fenntarthatatlan - demográfiai helyzetét.Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a politikus elmondta: demográfiai szempontból 2022 volt Magyarország negyedik legrosszabb esztendeje 1900 óta; a korábbi egy évtizedben 126 és 132 ezer közöttivel szemben közel 136 ezren haltak meg, míg a születések száma a második legalacsonyabb volt azóta, hogy statisztikák készülnek e témában.
    

Teljesen világosan látszik, hogy radikális beavatkozásra van szükség mind a családpolitikában,. mind az egészségpolitikában - fogalmazott Dúró Dóra, aki a munkához kötött családtámogatások inflációkövetővé tételét, a gyermekfelügyelet hatékony támogatását, a szülészetek fejlesztését, e téren a szabad orvosválasztás visszaállítását, a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának minimálisra csökkentését sürgette.
    

Javasolta azt is, hogy a kormányzat kezelje átfogó stratégiával, a mostaninál hatékonyabban a legfőbb elkerülhető haláloknak számító elhízás, alkoholfogyasztás és dohányzás és mozgásszegény életmód témáját. Dúró Dóra arról beszélt: 2012 óta először tavaly csökkent a hazai termékenységi ráta. Az 1,59-ről 1,52-ra esett értéket azért nevezte különösen súlyosnak a politikus, mert Orbán Viktor korábban a 2,1-es mutató 2030-as elérését nevezte célnak.
    

Ahhoz, hogy a tízmilliós lélektani határt újra elérje a magyarság, 2030-ban nem 2,1-nek, hanem négynek kellene lennie ennek az arányszámnak - tette hozzá a Mi Hazánk politikusa.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

http://ujhazak.com