Népszabadság-főszerkesztő: nem jelezte a kiadó, hogy újratervezés szükséges

A lap megjelenésének leállítása előtt a kiadó vezetése nem jelezte, hogy a gazdaságos működtetés megteremtése érdekében korrigálni kell, illetve újratervezésre van szükség - áll a szerkesztőség hétfői közleményében, amelyet Murányi András főszerkesztő juttatott el az MTI-hez.népszabadságAzt írták: az újság múlt szombatig Magyarország legnagyobb példányszámú közéleti napilapja volt; tájékozódási pont, amely idézett és megkerülhetetlen hírforrásként működött. Hozzátették, hogy az utóbbi években náluk volt a legkisebb mértékű a példányszám csökkenése.

A lap veszteségessége kapcsán egyebek mellett arra utalnak, hogy a korábbi tulajdonos, a Ringier - a lap korábbi vezetőinek beszámolója szerint - nyomdai és terjesztési akvizíciókhoz is felhasználta a Népszabadság 2004-ig képzett, 2,4 milliárd forintos eredménytartalékát, hozzátéve: a lap hirdetési bevételek által is nagyban befolyásolt vesztesége "aligha évi egymillió euró" (307 millió forint).

Szerintük felelős döntést akkor hozhatott volna a lap jövőjéről a tulajdonos és a menedzsment, ha előre közli a lapvezetéssel: milyen működés szerint képzeli el a folytatást és mennyi időt ad az új konstrukció kidolgozására. Ez nem történt meg - jelezték.

A közlemény kitér arra is, hogy a Népszabadság szerkesztősége az újraindulással kapcsolatos tárgyalások során - egyéb pénzügyi korrekciók felajánlása mellett - lemondott októberi járandóságának jelentős részéről annak érdekében, hogy a lap folyamatosan a piacon legyen, s hogy október végéig kidolgozza tervét egy másfajta működésre. Az ajánlatra azonban nem volt a válasz - írták.

A Profil című osztrák gazdasági hetilap hétfői nyomtatott kiadásában megjelent interjúban Heinrich Pecina osztrák üzletember, a felfüggesztett Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője megbocsáthatatlan hibának nevezte, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat.

Hangsúlyozta: mivel a korábbi egyeztetések meghiúsultak, a helyi vezetésnek pár napra be kellett zárnia a lapot, hogy az alkalmazottakat tárgyalóasztalhoz ültesse. Az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai "inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak".

Kifogásolta, hogy a Népszabadság meg akarta tartani a korábbi privilégiumokat, például azt, hogy írhassanak a lapba a szocialista párt régi, kiérdemesült funkcionáriusai, akiket azután mint szerzőket fizettek ki.

Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak, az elmúlt években a lap működési vesztesége egymillió euró volt évente. Mint fogalmazott: boldog lenne, ha valaki levenné róla a Népszabadság "koloncát", azonban nincs senki, aki ezt megtenné.

Heinrich Pecina 2015-ben a lapot rendkívül jutányosan a szocialista pártnak akarta eladni, de a pártnak, mint fogalmazott, "nem volt bátorsága", hogy átvegye az újságot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com