Neszmélyen és Pilismaróton védekeznek a tatai katonák

A Magyar Honvédség Klapka György páncélos dandárjának katonái hétfő reggeltől Neszmélyen és Pilismaróton hajtanak végre árvízvédelmi feladatokat - mondta el a tatai helyőrségű dandár parancsnoka a pilismaróti Duna-parton tartott sajtótájékoztatóján.Tóth István ezredes tájékoztatása szerint a páncélosdandár állományából három munkacsoportot vezényeltek a gátak és töltések mellé, ahol a védművek megerősítését és a töltések magasságának növelését végzik el. Az ezredes hozzátette, a katonák szakmai irányítását a vízügyes szakemberek végzik. Még érkeznek be a különböző igények a Magyar Honvédséghez, mely felkészült arra, hogy szükség esetén, döntéselőkészítést követően további munkacsoportokat vezényeljen a helyszínekre.

Az MTI információi szerint hétfő reggel Neszmélyen 55 katona, Pilismaróton pedig 114 egyenruhás segíti a védekezést. Az MTI tudósítja hétfő délelőtt a helyszínen azt tapasztalta, hogy a katonák a szemerkélő esőben épp fóliával fedték be a gátat, ezzel védve a töltést az átszivárgó víz ellen. A fóliázott részt pedig homokzsákokkal magasították és erősítették meg.

A honvédelmi miniszter reggel a Facebook-oldalán azt közölte, hogy Szentesről úton vannak PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek, amelyek Pilismarótnál segítik a védekezési feladatokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com