Nézőpont: a budapestiek 45 százaléka szavazna Tarlós Istvánra

Ha Tarlós István újraindul a főpolgármester-választáson, minden esélye megvan arra, hogy harmadszorra is győzzön: a budapestiek 45 százalékának szavazatában biztos lehet - olvasható a Nézőpont Intézet kutatásában, amelynek megállapításait szerdán közölték az MTI-vel.A "Tarlós István népszerűbb a Fidesznél is" című kutatásban az áll, hogy a főpolgármester 11 százalékponttal népszerűbb, mint a kormánypárt. Ha most vasárnap tartanák a választást egy - eddig még nem ismert - baloldali jelölt 30 százalékos eredményt érne el, a Jobbik jelöltje 6, az LMP-é pedig 8 százalékot. Az ellenzéki pártok jelöltjei tehát összefogva is kevesebb szavazatot érnének el, jóllehet a jelenlegi pártrendszerben meglehetősen valószínűtlen a közös főpolgármester-állítás - olvasható a szeptemberben 800 ember megkérdezésével készült kutatás eredményében.

    
Tarlós István ugyanazt az eredményt érné el, mint 2014-ben (49 százalék). Még ha az a valószínűtlen helyzet is állna elő, hogy az összes rejtőzködő szavazó ellenzéki, akkor is megnyerné a főpolgármester-választást - tették hozzá. A Nézőpont szerint az ellenzék rendkívül fragmentált a fővárosban, a legerősebb kormányellenes párt a Momentum Mozgalom (10 százalék), őt követi a Demokratikus Koalíció (9 százalék), illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Jobbik (8-8 százalék), az MSZP és a Párbeszéd 6-6 százalékon áll, az LMP pedig 5 százalékot szerezne. Egyik párt sem éri el a Fidesz-KDNP népszerűségét, mivel a rejtőzködők aránya 12 százalékos, tehát fele akkora, mint a kormánypártok előnye bármely ellenzéki párttal szemben.
    

Kitértek arra is, minden társadalmi csoportban legalább kétharmad azoknak az aránya, akik az elmúlt nyolc évben előrelépést tapasztaltak Budapesten, összességében pedig a fővárosiak 71 százaléka vélekedett így. Még a baloldaliak többsége (53 százalék) is ezen az állásponton van, de a Jobbik táborának nagyobb része is (56 százalék) fejlődést érez 2010 óta. A kormánypártok táborában pedig tulajdonképpen nincsenek olyanok, akik elégedetlenek lennének a főpolgármester munkájával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com