Nézőpont: a kormánypárti politikusok népszerűbbek, mint az ellenzékiek

A kormányoldalhoz tartozó politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél, "sőt az ellenzéki politikusok között egy olyan sincs, akit többen szeretnének fontos politikai pozícióban látni, mint ahányan elutasítják politikai szerepvállalásukat" - közölte a Nézőpont Intézet csütörtökön az MTI-vel legfrissebb - ezer ember megkérdezésével készült - közvélemény-kutatása eredményét ismertetve.A közlemény szerint Orbán Viktor miniszterelnök elfogadottsága az elmúlt öt évben egyszer sem volt olyan magas, mint most. Jelenleg a lakosság 57 százaléka szeretné őt továbbra is fontos politikai pozícióban látni. Hozzátették: nemcsak a miniszterelnök, de több kormánytag is "profitált politikailag" a koronavírus elleni hatékony fellépésből. 2019 decemberéhez képest Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert 14, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert 10, Varga Mihály pénzügyminisztert pedig 9 százalékponttal többen szeretnék fontos politikai pozícióban látni - ismertette a Nézőpont.

    


A július 14-16. között végzett közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy "jelenleg nincs egyetlen olyan ellenzéki politikus sem, akit többen szeretnének vezető szerepbe juttatni, mint ahányan elutasítják őket".     A lakosság 36 százaléka ugyan fontos politikai pozícióban szeretné látni Karácsony Gergely főpolgármestert, amivel ő a legkedveltebb ellenzéki politikus, de minden második válaszadó ugyanakkor elutasítja őt - közölte a Nézőpont.

    
Az intézet szerint Fekete-Győr András ismertsége alacsony: 10-ből 4 ember tudja csupán, kiről van szó, "ráadásul elutasítottsága még az őt ismerők körében is kétszerese a támogatottságának". A Nézőpont felmérése alapján a lakosság továbbra is Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének politikai szerepvállalását utasítja el a leginkább. A válaszadók 78 százaléka nem szeretné őt fontos pozícióban látni a kutatás szerint.
    

Az Orbán Viktor munkájával elégedetlenek aránya jelenleg a szavazókorúak egyharmadát teszi ki - jelezték, arra is kitérve, hogy utoljára 2015 októberében volt ilyen alacsony ez a mutató. A Nézőpont szerint az eredmények nem meglepőek az európai uniós tárgyalások és a koronavírus-járvány hatásai ellen hozott, "világviszonylatban is kifejezetten hatékonynak mondható intézkedések sikere láttán". A járvánnyal kapcsolatos sikeres kormányzati védekezés ezzel párhuzamosan kényszerpályára állította az ellenzéki politikusokat, amelyről azóta sem tudnak letérni - állapította meg az intézet.
    

Mint hozzátették, a népszerűség szempontjából előny a kormánytagok számára, hogy a Fideszre szavazók egységesek, míg az ellenzéki közös listára szavazók "meglehetősen megosztottak" az ellenzéki politikusokat illetően. Míg a Fideszre szavazók között kifejezetten alacsony a kormánytagok elutasítottsága (3-12 százalék), addig az ellenzékre szavazók az egyes ellenzéki politikusokat jóval szigorúbban ítélik meg, 15-62 százalékuk nem szeretné az egyes ellenzéki politikusokat fontos pozícióban látni - jegyezte meg az intézet.
    

A Nézőpont szerint ez rávilágít arra, hogy továbbra sem látni olyan ellenzéki politikust, aki miniszterelnök-jelöltként sikerrel vehetné fel a harcot a 2022-es országgyűlési választásokon Orbán Viktorral szemben. Másrészt pedig arra, hogy az ellenzéki közös lista több konfliktust is előhozhat a baloldalon, főként Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára népszerűtlensége miatt - olvasható az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com