Nézőpont: a magyar választók 19 százaléka nem tudja, kihez köthető az őszödi beszéd

A 12 éve kiszivárgott őszödi beszédet a magyar választók döntő többsége, 78 százaléka köti Gyurcsány Ferenchez, 19 százalékuk viszont nem tudott megnevezni olyan politikust, aki a hangfelvételhez köthető - olvasható a Nézőpont Intézet kutatási eredményében, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel.A közvélemény-kutatás szerint a legfiatalabb, 18-29 éves választókat tömörítő korcsoport négytizede nem tudja az egykori kormányfőt kapcsolatba hozni a beszéddel, de a nyolc általánost végzettek 43, illetve a községekben élők 31 százalékát is érinti a "politikai feledékenység".  

    
Gyurcsány Ferenc jelenlegi pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szavazóinak 13 százaléka szintén nem hallott a pártelnök 12 évvel ezelőtti, botrányt és a kormányzó szocialisták jelentős népszerűségvesztését okozó felszólalásáról - közölte a Nézőpont. Maga a beszéd a válaszadók 23 százalékának a tetszését nyerte el, ez statisztikailag megegyezik a 2010-ben mért 20 százalékkal. A DK-szimpatizánsok 90 százaléka kiáll a pártvezető beszéde mellett. Az 50 évnél idősebbek és a budapestiek háromtizedének vannak pozitív gondolatai a beszéddel kapcsolatban - írták.
    

Kitértek arra is, a megkérdezettek 73 százaléka nem tudott vagy nem akart megjelölni olyan jelenleg is aktív baloldali politikust, akit a legtehetségesebbnek tart. A tehetséges politikusokat megnevező 25 százalékból 9 százalék Karácsony Gergelyt említette, a párbeszédes politikus mögött pedig 4 százalékkal Gyurcsány Ferenc végzett. Érdekesség, hogy Vona Gábort is megnevezte a magyarok 1 százaléka legtehetségesebb baloldali politikusként - tették hozzá.
    

A felmérést szeptember 11. és 15. között készítették 1000 ember telefonos megkérdezésével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com