Nézőpont: a magyarok 78 százaléka nem érez jelentős emelkedést a rezsiköltségekben

A magyarok közel négyötöde nem érezte azt, hogy "nagy mértékben" nőtt volna a rezsiköltsége a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek összefoglalóját csütörtökön juttatták el az MTI-hez.Emlékeztettek rá: a magyar állam idén és jövőre is jelentős forrásokat fordít a rezsicsökkentés védelmére. Ugyan az átlagfogyasztás fölötti részre eső támogatás mértéke korlátozott, jól látható, hogy a magyarok túlnyomó többsége az intézkedések haszonélvezőjének tartja magát - tették hozzá.
    

A felmérés szerint arra a kérdésre, hogy a "tavalyi évhez képest az előző hónapban hogyan alakultak a rezsiköltségei" decemberben a magyar választóknak a 33 százaléka azt jelezte, hogy nem történt változás, két százalékuknál pedig egyenesen csökkent a kiadási tétel összege. További 39 százaléknak pedig csak "kis mértékben nőtt" a rezsiköltsége és mindössze a magyar választók ötöde - 22 százalék - számolt be jelentős növekedésről. A megkérdezettek 6 százaléka pedig nem tudott felelni a kérdésre.
    

"Ezek alapján elmondható, hogy decemberben a magyarok 78 százaléka nem, vagy csak kismértékben érezte a rezsiköltségeinek emelkedését az előző évhez képest. Mindez a kormány rezsicsökkentést védő intézkedéseinek sikerét mutatja" - írták. Az összefoglalóban megjegyezték: érdekes képet mutat a pártpreferencia szerinti bontás, hiszen a rezsicsökkentés ügye már egy évtizede politikai vitatéma is.
    

"Míg a Fidesz-szavazók 86 százaléka mondta azt, hogy nem, vagy csak kismértékben emelkedtek a tavalyihoz képest decemberre a rezsiköltségei, a baloldali szavazók 71 százaléka érezte ezt. A különbség tehát összefügg a pártszimpátiával, mégis jól látható, hogy még a baloldali választók túlnyomó többsége is saját bőrén érzi a rezsicsökkentés védelmét" - írták.
   

Hozzátették: "mindez magyarázhatja, hogy az ellenzéki pártok 2022-ben sem tudtak a rezsiköltségekre hivatkozva új választókat megnyerni vagy a saját választóikat mozgósítani" és ez aligha fog változni jövőre. Nem véletlen, hogy a kormány a 2023-as büdzsét a "rezsivédelem költségvetésének" nevezi, mivel 2600 milliárd forintot különített el a rezsiköltségek támogatására - írták.
    

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása december 5. és 7. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra; a mintavételi hiba 3,16 százalék - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com