Nézőpont Intézet: 199-ból 116 mandátumot szerezne a Fidesz-KDNP

A Nézőpont Intézet novemberi közvélemény-kutatási adatokra támaszkodó mandátumbecslése szerint a Fidesz-KDNP 199-ból 116 képviselői helyet szerezne az országgyűlési képviselő-választáson, ami valamivel több mint 58 százalékos parlamenti többséget jelentene.

Fodor Csaba, az intézmény vezető elemzője egy csütörtöki budapesti választási konferencián ismertette a november 4-8. között felvett - a potenciális szavazók pártpreferenciáján alapuló - reprezentatív felmérés adataiból végzett becslésüket.

u87tuzkb

Eszerint - 52 százalékos részvétel mellett - az MSZP 46, a Jobbik és az Együtt 2014 15-15, míg az LMP 7 mandátumot szerezne. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP 42 százalékos támogatottságával erős (58 százalékos) többséget szerezne.
Az ismertetett adatok szerint az új, már kisebb létszámú, 199 fős Országgyűlésben a Fidesz 79 egyéni és 37 listás mandátumot szerezne, az MSZP (ugyanebben a bontásban) 23-at és 46-ot, az Együtt 2014 4-et és 15-öt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A mandátumbecslés szerint a Jobbik és az LMP nem kapna egyetlen egyéni képviselői helyet sem, így csak listáról kapnának 15, illetve 7 mandátumot.

A becsléssel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, sok múlhat azon, hányan vesznek részt a választáson, valamint a rejtőzködő és a bizonytalan szavazókon.

Fodor Csaba a Nézőpont Intézet nemzetközi konferenciáján arról is beszélt, az új magyar választási rendszer egyik legfontosabb értéke a kormányzati stabilitás előmozdítása. Az új jogszabályok megszüntették a korábbi alkotmányellenes választókerületi aránytalanságokat - tette hozzá.

Szavai szerint az új rendszerben megnő az esélye annak, hogy az egyébként is erős többséget szerző politikai erő kétharmados többséget szerezzen az új parlamentben.

Közölte, az új rendszerben nem sérülnek a demokratikus normák és legitim kormánytöbbséget tud szerezni minden politikai oldal "megfelelő támogatottság mellett".

Mráz Ágoston, az intézet igazgatója arról beszélt, kutatásokat folytattak arra, "milyen a jó választási rendszer". Ennek alapján azt mondta, ahhoz hozzátartozik az esélyegyenlőség, tehát, hogy az indulóknak egyenlő esélye legyen megnyerni a választást, valamint az, hogy egy szavazat ne legyen nagyobb értékű, mint egy másik. Ezzel utalt arra, hogy a választókerületekben élők száma alapján eddig jelentős eltérések is voltak.

Különösen fontosnak mondta még, hogy a válság sújtotta európai régióban a választási rendszer kormányzati stabilitást eredményezzen. Hozzáfűzte: az új magyar választási rendszert ilyennek tartja.

A rendezvényen Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatójaként azt mondta, "nagy változás a rendszer egészének arányosságával kapcsolatosan nem történt", eddig a mandátumok 46 százalékát lehetett egyéni választókerületében megszerezni, míg az új rendszerben az 53 százalékát.

Arról is beszélt, az átalakításnál szerény, minimális elmozdulás történt a kormányzati stabilitást erősítő többségi választási rendszer irányába, miközben megtartották a két szavazatos, korábbi vegyes szisztémát.

Emlékeztetett arra is, hogy az új rendszerben megszüntették az egyes választókerületek közötti háromszoros aránytalanságot, azt 15 százalék alá csökkentették, ez pedig az alkotmányos egyenlőséget biztosítja.

Azt mondta, az 1990-ben minisztertanácsi rendelettel létrehozott választókerületi rendszer durván a mindenkori baloldal számára kedvező beosztás volt, ez pedig azt jelenti, hogy "hat demokratikus választáson lejtett a pálya".

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com