Nézőpont Intézet: ha most lenne a választás, a kormánypárt visszanyerné kétharmados többségét

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, a kormánypárt visszanyerné kétharmados többségét - mondta az M1 aktuális csatornának pénteken a Nézőpont Intézet vezérigazgatója a legfrissebb kutatási eredményeiket ismertetve.Nézőpont IntézetMráz Ágoston Sámuel szerint igen sikeres éve volt a Fidesznek, mert miközben az év elején még "kellemetlen hónapjai voltak a kormánypártnak", év végére 26-ról 34 százalékra emelkedett támogatottsága, míg a biztos pártválasztók körében 48 százalékon áll. Úgy értékelte, ez egy üzenet, miszerint a Fidesz támogatottsága jelenleg ott van, ahol 2014 áprilisában.

Kitért arra is, hogy az LMP sem a Nézőpont Intézet felmérése, sem a szintén a napokban megjelent Medián-elemzés szerint nem érné el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, továbbá az MSZP 10 százalék alatt áll, a Jobbik pedig bár a tapolcai választást követően 20 százalékra erősödött, jelenleg 10 százalékra esett vissza.

Arra a kérdésre, hogy kieshet-e az MSZP a parlamentből a következő országgyűlési választáson, Mráz Ágoston Sámuel azt mondta: szerinte ez nem egyszerű kérdés, Magyarországon létezik a "termék nélküli márkahűség", és bár "nem mutatnak életerős jegyeket a baloldali pártok", a baloldali értékrendet választó csoport létezik, és van társadalmi közege a baloldali pártoknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com