Nézőpont: jogosan kérheti vissza az LMP Hadházy mandátumát

A Nézőpont intézet elemzője szerint jogosan kérheti az LMP vezetősége, hogy a pártból való kilépését szerdán bejelentő Hadházy Ákos adja vissza a mandátumát, mivel az LMP listájáról került be a parlamentbe.Hadházy Ákos a saját választókörzetében csúfos vereséget szenvedett, körülbelül 15 ezer szavazatot tudott szerezni egyéni képviselőjelöltként, viszont a párt listájáról be tudott kerülni a parlamentbe - fejtette ki Tóth Erik az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

    
Hadházy nem fog eleget tenni a kérésnek, mert individualista politikus, a saját érdekeit helyezi a párt érdekei elé - értékelt Tóth Erik. Szerinte Hadházy Ákos továbbra is saját érdekei szerint fog politizálni, mert a politikai sikerek hiányoznak mögüle, és ezeket magánakciókkal vagy a párt vezetésének megkérdőjelezésével próbálja meg betölteni.
    

Az elemző kitért arra is, hogy a Jobbikon belüli konfliktus a tetőpontjára ért, a Toroczkai László által meghirdetett szombati zászlóbontásnak nagy jelentősége van. A Nézőpont kutatása szerint Toroczkai László új pártját a Jobbik-szimpatizánsok körülbelül egyharmada támogatná - közölte az elemző. Hozzáfűzte, nem automatizmus, hogy olyan párt jön létre, amely képes a parlamenti küszöbig is eljutni.
    

Beszélt arról is, hogy az elnökválasztás az MSZP-nél nem hozott újat, és a szocialisták eddig felvázolt politikai irányelve sem tartalmaz semmi újat. Kulcskérdés, hogy mennyivel tudják növelni a társadalmi támogatottságukat a következő két évben - tette hozzá Tóth Erik. Megjegyezte, a baloldali politika nem csak Magyarországon, de Nyugat-Európában is kiüresedett, ideológiai értelemben nem tud az egyes szakpolitikai kérdésekre válaszokat adni.
    

A "Stop Soros" törvénycsomag szavazására a baloldali pártok nem tudtak egységes álláspontot kialakítani. Akkor sem tudtak érdemi javaslatokat tenni, amikor az általános vita alkalmával lehetőségük lett volna alternatív megoldásokat felmutatni az illegális bevándorlás szakpolitikai kérdésében - hangoztatta Tóth Erik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com