Nézőpont: kialakulóban van a V4-identitás

A Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből arra lehet következtetni, hogy a visegrádi országokban (V4) kialakulóban van egy úgynevezett V4-identitás - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont-csoport vezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.Kifejtette: a négy állam felnőtt népességének túlnyomó része úgy gondolja, hogy országa a szövetség keretein belül jobban érvényesítheti érdekeit az Európai Unióban. Ez az együttműködés jövőjét is megalapozza, hiszen demokratikus körülmények között egy politikus nem tud a többséggel szemben politizálni, a V4-országokban lakók többsége pedig elvárja, hogy nemzeti érdekét a visegrádi együttműködés által érvényesítsék, így a politikai vezetők is ennek megfelelően kell eljárjanak - fűzte hozzá.

    
Rámutatott: a V4 támogatottságának mértéke országtól függően változik, míg a lengyelek alig több mint fele, addig a magyarok csaknem háromnegyede támogatja az együttműködést. Hangsúlyozta: Brüsszelben sokáig reménykedtek abban, hogy ez az együttműködés - ideológiai különbségek miatt - megszűnik. Ez az összefogás azonban nem kíván teljes egyetértést, hiszen érdekek koordinációjára, illetve közös fellépésre szolgál - fogalmazott.
    

A Nézőpont Intézet telefonos (CATI) közvélemény-kutatása október 16-31. között készült a négy országban, 1000-1000 ember megkérdezésével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com